hirdetés
hirdetés
2019. augusztus. 20., kedd - ALKOTMÁNY ÜNN., István.
hirdetés

Az év praxisa: szabad a jelölés

Május 10-ig tart „Az év praxisa a Kárpát- medencében” pályázat, amely nyolcadik alkalommal indult januárban.

Május 10-ig még Ön is beküldheti történetét, hiszen addig tart „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat  a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára.

A pályázat meghirdetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága. A betegek idén nyolcadik alkalommal küldhetik be történeteiket háziorvosukról a www.evpraxisa.hu portál ajánló oldalára, http://www.evpraxisa.hu/ajanl hiszen  a pályázat  a közre, a betegre bízza annak eldöntését, hogy  kit tart a legjobbnak. 

Az alapellátást végző gyógyítók itthon és a határon túl is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, amit a határokon átnyúló pályázat is biztosít is számukra.

Az eddig beküldött történetek többek között Erdélyből, Kárpátaljáról, Pécsről, Napkorról, Egerből, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Mezőkövesdről, Békésről, Budapestről, Miskolcról, Kővágószőlősről, Szolnokról és Esztergomból érkeztek. Az ajánlók között a hálás páciensek mellett szerepel Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, de a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.

Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és fantasztikus teljesítmény létezik a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nem csak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is. A történeteknek olyan szereplői vannak, mint például a debreceni háziorvos, ő addig vizsgálgatta melleire panaszmentes betegét, amíg beigazolódott gyanúja. Melleltávolítás, kemoterápia, sugár, és a hálálkodó kisgyermekes anyuka, aki, ha nem ilyen kitartó háziorvosa, nem írhatja meg történetét. Az empatikus nyíregyházi orvos, miközben nagy tudású szintén háziorvos édesapja nyomdokait követi: nem fogad el hálapénzt! A fiatal újszilvási doktornőhöz 30 kilométeres távolságból is hordják a szülők beteg gyermekeiket, vagy a mezőkövesdi orvos, aki a vasárnapi kerítésfestés mellől ugrik a beteg kisfiúhoz. A kárpátaljai orvosok számára a megmaradás a legfontosabb, tudásukat továbbra is otthon óhajtják kamatoztatni. A lényeg a szakma ismerete mellett: a partneri kapcsolat, az orvos-beteg bizalom, a türelem, az odafigyelés, az empátia, és a szolgálat.

A legjobb történetek szereplői közül az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tizenegy tagú zsűri választja majd ki azt a 10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek.

A zsűri tagjai Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres Klára a Béres Gyógyszergyár kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke, Tóth Róbert az Egis kereskedelmi igazgatója, dr. Horváth Ildikó, dr. Farsang Csaba, dr. Kásler Miklós és dr. Rurik Imre professzorok, Debreceni Mihály az MTVA felelős szerkesztője, Sztankó Péter a Webbeteg ügyvezető igazgatója.

A díjátadón a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.

Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi történet megírásával és elküldésével a páciensek mellett polgármesteri hivatalok, idős otthonok, iskolák, könyvtárak, de plébániák, szakmai és civil szervezetek, szerkesztőségek is ajánlhatják háziorvosukat május 10-ig itthonról, de Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is!

(forrás: Az év praxisa a Kárpát medencében)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Sugáregészségtan

    A szakkönyv új témákkal, így az optikai sugárzások hatásairól, illetve az állatorvosi sugárforrás- és izotópalkalmazásról szóló fejezetekkel is...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Viselkedésfüggőségek

    AZ ADDIKTÍV ZAVAROKAT általában két osztályba szokás sorolni:   1. Szerrel kapcsolatos addikciók (alkohol, drog, gyógyszer, dohányzás, egyéb...

  • learn more A neuronműködés alapjai

    A 20. század legvégén váltak hozzáférhetővé azok a módszerek, amelyekkel láthatóvá lehetett tenni és azonosítani az idegsejteket felépítő...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A Rorschach-próba

    A szerző, a teszt nemzetközileg elismert szakértője, a klinikai gyakorlatban leginkább elterjedt pszichodiagnosztikai módszer átfogó ismertetése mellett...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Sebészet (10. kiadás)

    A könyveknek megvan a maguk sorsa (habent sua fata libelli). A Sebészeté szerencsésnek mondható, mert túl a megtisztelő medicina-nívódíjon immáron...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az antimicrobás kezelés alapelvei 2008

    Tisztelt Olvasó! Infektológusnak lenni jó. A kórképek túlnyomó többsége tisztázott: megismerhető a kórokozó, az okozott...

  • learn more Dinamikus gyermekpszichiátria

    Örömmel nyújtjuk át a kötet újabb átdolgozott kiadását. Különösen fontosnak tarjuk, hogy napjainkban az agyi fiziológiai működések...