hirdetés
hirdetés
2018. augusztus. 15., szerda - Mária.
hirdetés

Az Emmi felülvizsgálná a természetgyógyászattal foglalkozó rendeleteket

MSZP-s képviselők kérdeztek rá az új emberi erőforrás miniszternél, az onkológus Kásler Miklósnál, hogy mit gondol az alternatív gyógyászatról, írja a hvg.hu.

hirdetés

Kásler helyett az Emmi államtitkára, Rétvári Bence válaszolt Korózs Lajos és Tóth Bertalan kérdésére, a válaszban pedig azt írta, a hagyományos kínai gyógyászat egy komplex orvosi rendszer, amely a világörökség része, és a Magyar Tudományos Akadémia is kiadott állásfoglalást az elismertségéről és alkalmazhatóságáról.

Ezen felül Rétvári védelmébe vette a homeopátiát is, amelyről azt írta: A homeopátia világszerte alkalmazott rendszer, ahol az alkalmazó orvos tudása és orvosi felelőssége dönteni, hogy adott páciensnél alkalmazza-e vagy sem. Hozzátette, természetesen a terület szabályozása és folyamatos nyomon követése elengedhetetlen, és felül is kell vizsgálni a természetgyógyászattal foglalkozó rendeleteket. Rétvári megemlítette azt is, hogy a szakorvosok által végezhető, más alap orvosi szakképesítésre épülő hagyományos kínai orvoslás illetve homeopátia gyakorlásának feltétele az egyetemi vizsga, az állami engedély és a kamarai tagság, valamint a dokumentációs kötelezettség, írja a lap.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink