hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az emlékek idegpályái

Az emlékek kialakulásában alapvető szerepet játszó idegpályát talált kísérleti egerek agyában Nyiri Gábor csoportja. A Magyar Nemzet írása.

Kérdés, hogy az egérben kimutatható idegpálya az emberben is megtalálható-e.

– Az emlősök idegrendszere az egértől az emberig a legtöbb lényeges tulajdonságban hasonló. A felfedezett sejtek ráadásul az agytörzsben találhatók, ami különösen jól megőrzött evolúciós szempontból. Az általunk leírt pályára jellemző peptidet és receptorát is megtalálták emberben. Így óriási meglepetés volna, ha az említett idegpálya alapvetően nem ugyanúgy működne bennünk, mint az egérben. Az általunk közölt kutatásokat etikai okokból természetesen nem lehet emberekben elvégezni, így kerülő utakra lesz szükség ahhoz, hogy munkánk minden apró vonatkozását igazoljuk emberben is – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nyiri Gábor.

A kutató szerint memóriánk, az, hogy mit jegyzünk meg és idézünk fel rendszeresen, alapvetően befolyásolja személyiségünket, illetve a néha ebből táplálkozó hangulati élettel összefüggő zavarokat. Számos olyan kórkép, betegség vagy személyiségprobléma létezik, ami a hibás memóriarögzítésből adódhat. Az Alzheimer-kór a memória hanyatlásával jár, a szorongásos és depressziós megbetegedéseket a zavaró emlékek kórosan gyakori vagy túlzottan erős felidézése is kísérheti, míg a poszttraumás stressz szindróma esetében ezt egy komoly traumatikus élmény emléke idézheti elő.

Bár a terápiák vagy gyógyszeres kezelések néha hatékonyak, Nyiri Gábor szerint bizonyos betegeknél ennek megvannak a korlátai, és néha ezek csak a betegségek kezelését és nem a gyógyítását jelentik. Ugyanakkor nagy jövő áll a sejtspecifikus génterápiás megközelítések előtt, amelyek akár egyetlen kezeléssel valódi gyógymódot jelenthetnek úgy, hogy épp azoknak a sejteknek a működését segítenék, amelyek hibás működése a betegséget okozta. Így a gyógyszerek mellékhatásait is kikerülhetnék.

– Felfedezésünk tehát fontos lépés lehet afelé, hogy az általunk leírt pálya akár ilyen beavatkozások jövőbeli célpontja lehet – jósolta a kutató.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink