2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Az AIDS-segélyek jobb felhasználását szorgalmazta Bill Clinton és Bill Gates

Az AIDS elleni küzdelemre szánt segélyek hatékonyabb felhasználására buzdította a segélyszervezeteket Bill Clinton és Bill Gates hétfőn egy bécsi AIDS-konferencián.

A hatékonyság fokozása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a járványnak leginkább kitett országokban érdemi eredményeket lehessen elérni a megelőzés terén és hogy sokkal többen jussanak hozzá a szükséges kezeléshez – hangsúlyozta a volt amerikai elnök és a dúsgazdag üzletember is a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) szervezésében tartott nagyszabású tanácskozáson.
„Még ha a több támogatás mellett emelünk is szót, akkor is meg kell győződnünk arról , hogy minden egyes dollárból és a legkisebb erőfeszítésből is a lehető legtöbbet hozzuk ki” – mondta Gates.
Mint mondta, csak „óvatosan reménykedő” azt illetően, hogy sikerül kifejleszteni az AIDS ellenszerét. Leginkább a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet, állítása szerint a források megfelelő felhasználásával 2013-ig akár 90 százalékkal is csökkenthető lenne az új fertőzések száma. A férfi körülmetélés a heteroszexuális férfiaknál hatvan százalékkal csökkenti a megbetegedés esélyét, Gates szerint a Fekete-Afrikai országokban 41 millió férfinál lehetne élni a megelőzésnek ezzel az eszközével. Ugyancsak „többe kerül nem alkalmazni, mint alkalmazni” a fertőzés anyáról gyermekre való terjedésének megakadályozását a HIV-fertőzéstől leginkább sújtott országokban – mondta. Rámutatott, hogy a gyógyszerkoktélos kezelés egy friss tanulmány szerint jelentősen csökkentheti a fertőzés terjedésének üzemét.
A Gateshez hasonlóan jótékonysági tevékenységéről is ismert Clinton amerikai exelnök szerint a segélyeket nagyobb arányban kellene közvetlenül a helyi szervezetekhez eljuttatni. A fejlődő országok olcsóbban és kevesebb járulékos költséggel képesek egészségügyi szolgáltatásokat nyújtani, mint a nagy szervezetek – mondta.
Rámutatott arra is, hogy jelenleg a gazdasági válság nyomja rá a világra a bélyegét. „Könnyű azt mondani, miért nem ad nekünk a kormány több pénzt, ha mindenki másnak ad. De a kormány pénze az adófizetőktől van, akiknek most alacsonyabb a jövedelme, mint két évvel ezelőtt volt” – fogalmazott Clinton.
A világ egyik legnagyobb szakmabeli alapítványa, az AIDS, Tuberkulózis és Malária Elleni Alapítvány (GF) vasárnap, a hatnapos tanácskozás első napján arra figyelmeztetett: félő, hogy a világgazdasági válság miatt az adományozó országokban háttérbe szorul a HIV-fertőzöttek segítése, és csökkennek az adományok.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink