hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Átfogó reformok az egészségügy rendszerében

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint csökken a fogyasztók kiszolgáltatottsága.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási egyeztetésre bocsátotta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetét, melyből kiolvashatóak az egészségügyet érintő jövőbeni változások - áll a szövetség közleményében.

A Fogyasztóvédelem úgy fogalmaz, "a jelenlegi szabályozás valóban hiányosságoktól szenved. A vonatkozó egészségügyi törvények gyakorlatban való érvényesülése ugyanis rendezetlenséget tükröz, mely rontja a jelenlegi egészségügyi ellátás színvonalát és fogyasztók általi elérhetőségét. Ez pedig a várólisták kialakulásához és a várakozási idők meghosszabbodásához vezetett."

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége "üdvözli a vonatkozó törvények módosítását, hiszen a javaslat a jelenlegi helyzeten várhatóan javítani fog és felszámolja az előbb említett anomáliákat, javítva az ellátás színvonalát is, valamint a betegek elégedettségét. Így sor kerül az egészségbiztosítási rendszer megreformálására, ennek célja a beteg- és szolgáltatóbarát rendszer kialakítása. Az egészségügyi oktatás új alapokra történő helyezése szintén célja a tervezetnek. Ennek során az egészségügyi dolgozók magasabb színvonalon történő képzését tűzik ki célul, melynek következtében javul az egészségügyi ellátás minősége. Ez szintén kedvező a fogyasztók számára, amikor az egészségügy szolgáltatásait kénytelenek igénybe venni."

A dr. Kóródy Dávid által aláírt közlemény beszél a gyógyszer-behozatal módosításáról is, a Gyógyszerkönyv fogalmainak pontosításától a szervezet azt reméli, hogy kiszűrhetővé válnak a nem uniós tagállamokból származó kétes eredetű gyógyszerek. A gyógyhatású készítmények házhozszállításának változásai miatt a fogyasztóvédők szerint megfelelő szintre kerülhet a gyógyszerbiztonság, és "elkerülhető lesz az, hogy a megrendelt gyógyszert posta vagy futárszolgálat továbbítsa, mely nem rendelkezik a megfelelő szakmai információval az esetleges fogyasztói kérdések esetén".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink