hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Átfogó gyógyvízkutatásra készülnek

Jelentősen bővült a magyarországi fürdők vendégforgalma tavaly, amikor az előzetes adatok szerint 6-7 százalékkal több, közel 42 millió vendéget fogadtak, mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség új elnöke sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.

A gyógy- és egészségturizmusban jelentős növekedési lehetőség van a turisztikai szervezetek szerint, a gyógy- és wellnessfürdők az összes szállodai vendégéjszaka több mint 30 százalékát, az ágazat árbevételének 30 százalékát adják jelenleg.

A fürdőszövetség elnöke a Magyar Turisztikai Szövetség háttérbeszélgetésén rámutatott: az ország tíz leglátogatottabb úti célja között 9 fürdőváros, 8 gyógyhely van. Az ágazat teljesítményéről részletesebb adatok majd július-augusztusban lesznek közlése szerint. Jelenleg az országban 564 közfürdő működik, köztük 86 gyógyfürdő van, de csak a 20 legnagyobb tud stabilan nyereséget termelni, amit az ágazat legnagyobb tragédiájának nevezett.

Közölte: a gyógyfürdőket 1453 termálkút látja el és 256 féle minősített gyógyvízzel rendelkezik az ország. A turisztikai szövetséggel azon dolgoznak, hogy átfogó gyógyvízkutatás készüljön a magyar gyógyvízkincsről a fürdők látogatottságának további növeléséhez.

Termál & Fürdő - Cafeblog Harkány gyógyvíz
Termál & Fürdő - Cafeblog Harkány gyógyvíz

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink