hirdetés
2021. december. 03., péntek - Ferenc, Olívia.
hirdetés

Átadták a Korányi legnagyobb nővérszállóját

Megújult az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet legnagyobb nővérszállója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott beruházással 48 dolgozó elszállásolása válik lehetővé július 1-jétől.

Az emberi erőforrások minisztere a keddi átadáson közölte, a tárca 377 millió forintot fordított a nővérszálló felújítására. A szállón egy- és kétágyas szobákat vehetnek majd birtokba a dolgozók. Mint elmondta, a kormány arról döntött, hogy 31 nővérszállót újít fel, illetve 23 kórházban 25 nővérszállót építenek meg. Ennek része volt a pulmonológiai intézet nővérszállójának felújítása. Kásler Miklós kiemelte: a kormány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az egészségügyet a 21. századi viszonyok szerint fejlessze. A vidéki kórházi infrastruktúra fejlesztésére 500 milliárd forintot fordítottak, a központi régióra 700 milliárdot, mondta.

Kitért arra is, hogy az orvosi fizetések három év alatt rendkívüli mértékben emelkedtek, valamint az ápolók, nővérek, szakdolgozók és az egészségügyben dolgozó, nem egészségügyi felsőfokú végzettségűek esetében ugyancsak jelentős fizetésemelés történt több lépcsőben. Közölte, 2022-re az utóbbi dolgozók fizetése is a háromszorosa fölé emelkedik.

Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója elmondta, az idén 120 éves egészségügyi intézmény a hazai egészségügy legnagyobb kihívásaira, a munkaerőhiányra és az elvándorlásra kíván megoldást nyújtani a nővérszálló felújításával. A felújított tisztilak az egészségügyi dolgozók, a gazdasági terület munkavállalói, orvosok, de az intézet továbbképzéseire érkező orvostanhallgatók és szakdolgozók elhelyezésére is alkalmas.

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi
(Fotó: MTI/Bruzák Noémi

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink