hirdetés
2019. november. 20., szerda - Jolán.
hirdetés

Ápolási díj: senki nem járhat rosszabbul!

Az ápolási díj idei 15 százalékos emelésével és a bruttó 100 ezer forint összegű gyermekek otthongondozási díjának (gyod) januári bevezetésével minden arra jogosult család több támogatást kap, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Fülöp Attila ismertetése szerint tavaly még háromféle (alapösszegű, emelt és kiemelt) ápolási díjat kaptak a családok, januártól pedig egy negyedik kategóriát is bevezettek gyod elnevezéssel; ez az új támogatási forma a legsúlyosabb állapotban lévő, önellátásra képtelen gyermekek szüleinek jár, függetlenül a gyermek életkorától. A négyféle támogatást jelenleg 50 ezer család kapja, közülük csaknem 18 ezren a gyod-ot.     

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellátást továbbra is mindenki megkapja, tehát egy jogosult sem eshet ki a rendszerből. Akinek a tavalyi év utolsó napján is járt valamelyik díj, annak idén is jár, a jogosultságot pedig továbbra is orvosi szakvéleményre alapozottan a kormányhivatalok járási hivatalai állapítják meg.     

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke és Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a gyermekek otthongondozási díjáról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. január 31-én. MTI/Kovács Attila
Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke és Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a gyermekek otthongondozási díjáról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. január 31-én. MTI/Kovács Attila

Az alapösszegű ápolási díj bruttó 37 490 forint, az emelt összegűé 56 400 forint, a kiemelté 67 485 forint, míg a januárban bevezetett gyod összege bruttó 100 ezer forint.     

Az államtitkár szerint a kormány egyértelmű, világos és elkötelezett döntést hozott tavaly év végén arról, hogy több támogatást kapjanak azok, akik nehéz fizikai és lelki terhet vállalva otthonukban gondozzák súlyosan fogyatékos hozzátartozóikat. Közölte, idén minden jogosult magasabb összegű díjat kap; ezért a juttatásért nem kellett jelentkezni, mert automatikus átsorolással mindenki a megfelelő kategóriába kerül. Ezzel a módosítással 15 milliárd forinttal több pénzt kapnak a jogosult családok. 

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének(AOSZ) elnöke pozitív kormányzati intézkedésnek nevezte az ápolási díj összegének megemelését és a gyod bevezetését, ami szavai szerint nagy segítséget jelent az önellátásra képtelen autista emberek családjainak is. A több mint 30 éve alapított, száz tagszervezetet tömörítő, több ezres tagságú civil érdekvédelmi szervezet vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyod "nem egy autizmus-specifikus támogatási forma".  A változásokkal kapcsolatban felmérést készítettek tagjaik körében; 500 családot kerestek meg egy online kérdőívvel. A válaszokat összegezve arra jutottak, hogy a változtatásokról korrekt, részletes tájékoztatást kell, hogy kapjanak a családok, amit az AOSZ rövidesen meg is tesz.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink