hirdetés
2025. december. 24., szerda - Ádám, Éva.
hirdetés

Ágyipoloska-invázió a Honvédkórházban

A hvg.hu szerint a vérszívó nem a betegek életét keseríti, hanem az ügyeletes orvosok szobáit lepte el.

Az ágyi poloska jelenlétét július első hetében, az intenzív osztály orvosi szobájában észlelték elsőként (itt alszik vagy pihen éjszaka a bármikor riasztható ügyeletes orvos): a vérszívók csípéseit egy szakorvosjelölt vette észre magán, majd a gyanújával megkereste a kórház bőrgyógyászát, aki megerősítette, hogy ágyi poloska okozta a kellemetlen, viszkető tüneteket. Bár a szakorvosjelölt ezután egyből jelezte a történteket az osztályvezető főorvosnak, az csak annyit reagált, hogy ne hisztériázzon!

A panaszokat a főorvos csak azután kezdte komolyan venni, hogy egy hét múltán egy másik orvos is ágyi poloska csípésekről számolt be az éjszakai ügyelete után, ekkor egy kör-e-mailben tájékoztatták a dolgozókat, hogy a szobát lezárják, az ágyat pedig kidobják. Addigra viszont már mindegy volt: két hét alatt a többi orvosiban is szétterjedtek a poloskák, és már a két emelettel feljebb levő orvosi szobákban is csípésekkel ébredtek a dolgozók.

Bár időközben a szobák és helyiségek mindegyikében elrendelte az irtást, illetve fertőtlenítést a kórházvezetés, a rovarok terjedése feltehetően még nem állt meg: mára összesen kb. 35 orvost és 40 asszisztenst érint a gond, ami a már meglévő csípéseken túl azzal is jár, hogy „sehova nem mer senki lefeküdni, leülni, csak arra, ami műanyag".

A lap kérdéseire az alábbi választ írta a HM sajtóosztálya: "Kórházunk évente 1,2 millió beteg ellátását végzi, és mint ilyen nagy forgalmú intézmény különösen kitett a behurcolt (pl. ez esetben a betegek ruházatával behurcolt) fertőzéseknek. Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak, a legtisztább lakásban és helyiségekben is előfordulhatnak. Kórházunkban, ha megjelenésüket tapasztaljuk, akkor azonnali beavatkozást és irtást rendelünk el, ez így történt júliusban is, amikor az érintett részlegeken észleltük megjelenésüket. Minden érintett helyiség az irtást követően funkciójának megfelelően használható."

A teljes cikk

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...