hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A szubklinikus hipotireózis árt a szívnek

Az Archives of Internal Medicine-ben megjelent egyik vizsgálatban kimutatták, hogy a szubklinikus hipotireózis (SCH) növeli a teljes halálozás, a koronáriabetegség és a pitvarfibrilláció kockázatát. Kiderült az is, hogy a pitvarfibrilláció és a koronáriabetegség miatti halál veszélye akkor alakul ki, ha a tireotrop hormon (TSH) koncentrációja nem éri el a 0,1 mNE/l-t.

Az SCH viszonylag gyakori betegség; lényege az, hogy a szabad tiroxin (T4) és trijódtironin (T3) koncentrációja ugyan még a normális tartományon belül van, de a TSH koncentrációja túl alacsony. Korábbi tanulmányok szerint, bár az SCH általában tünetmentes, de mégis hatást gyakorolhat a kardiovaszkuláris rendszerre: növelheti a szívfrekvenciát és szerepe lehet a pitvarfibrilláció és a koronáriabetegség kialakulásában. Ezek a prospektív vizsgálatok azonban ellentmondásos eredményekre vezettek, s ugyanez áll a metaanalízisekre is. Ennek ellenére a jelenlegi irányelvek egyértelműen azt javasolják, hogy a későbbi szövődmények elkerülése végett a szubklinikus hipotireózist kezelni kell, különösen akkor, ha a TSH-szint alacsonyabb 0,1 mNE/l-nél.

Dr. Tinh-Hai Collet, a svájci Lausanne-i Egyetem munkatársa és kollégái prospektív kohorszvizsgálatukban összesen 52 674 személy adatait elemezték, akik közül 2188-nak, azaz 4,2%-uknak volt endogén SCH-ja. A vizsgálatban résztvevők medián életkora 59 év volt, és 58,5%-uk nő volt. A követési idő medián értéke 8,8 év volt, összesen 501 922 személy-év. Az adatokat a kutatók a MEDLINE és az EMBASE adatbázisokban 1950 és 2011 között szereplő tanulmányokból nyerték, amelyek közül kritériumaik alapján tízet tudtak felhasználni.

A követési idő alatt 785 résztvevőben fordult elő pitvarfibrilláció, 3653-ban koronáriaesemény és 8527-en haltak meg (közülük 1896-an szívinfarktus következtében). A korra és nemre korrigált vizsgálatokban a normális pajzsmirigyműködésű személyekhez képest az SHC-s betegekben nagyobb volt a teljes halálozás (kockázati arány [HR]: 1,24), gyakoribb volt a pitvarfibrilláció (HR: 1,68), a koronáriaesemény miatti halálozás (HR: 1,29) és sűrűbben fordultak elő koronáriaesemények (HR: 1,21). Emellett a pitvarfibrilláció és a koronáriaesemény miatti halálozás szignifikánsan gyakoribb volt az alacsonyabb TSH-szintű betegekben (de a többi említett kimenetel nem) – írja a Medical News Today.

Összefoglalásukban a szerzők egyik következtetése az volt, hogy: „Vizsgálatunk megfigyeléses jellegű volt, így nem adhatott választ arra a kérdésre, hogy csökkenti-e a kezelés a szubklinikus hipotireózissal járó kockázatokat. Ehhez egy randomizált, kontrollált vizsgálat lesz szükséges.”

A közlemény teljes szövege itt  érhető el.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Medical News Today)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés