2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

A román egészségügy az összeomlás szélén

Románia az összes többi EU-tagállamnál kevesebbet költ egészségügyi ellátásra, és az eddigi legsúlyosabb recesszió miatt a jövőben még ennél is kevesebbet tervez a területre fordítani. Mindez veszélyezteti a betegek megfelelő ellátását.

Egy májusi eset rámutatott a román egészségügyi rendszer „betegségére”: egy 9 éves kisfiú eltörte karját, a kórházban fertőzést kapott és 4 nap múlva meghalt. Az apa 6 dollárt tudott adni az orvosnak, és úgy véli ha ennél több pénze lett volna, akkor meg lehetett volna menteni az életét. Az intézmény vezetőit elbocsátották, az új igazgató pedig úgy nyilatkozott: „Ez a gyermek a rendszer áldozata volt. De mi vagyunk a rendszer, és a mi hibáink tükröződnek vissza az ilyen esetekben”. Másik, szintén nagy port kavart eset volt, amikor egy operetténekesnő egy rutinműtét után kómába esett és majdnem meghalt egy bukaresti kórházban.

Christian Grigore belehalt a A román kórházak országszerte súlyos adósságoktól szenvednek. Előfordul, hogy nem tudják beszerezni a szükséges összes gyógyszert és orvosi műszert sem, gyakran kifogynak alapvető dolgokból, mint például antibiotikumok. A fenti okok miatt aki csak teheti, külföldön kezelteti magát (így tett az elnök is, akinek porckorongsérvét Bécsben operálták néhány éve).

Aki csak teheti, külföldre megy

A rossz körülmények elől nem csak a betegek, hanem a szakemberek is menekülnek: 2007 óta majdnem 5000 orvos – 10-ből 1 – emigrált Nyugat-Európába, ahol 10-szer ennyit kereshetnek. Az egészségügyi tárca vezetője, Cseke Attila mindössze a GDP 3,6%-val gazdálkodhat, ami azt jelenti, hogy az egészségügyi költségvetés az EU-tagországok között Romániában a legalacsonyabb: a brit egészségügyi kasszának kevesebb, mint fele, a német szaktárca büdzséjének pedig mintegy harmada. Mivel a gazdasági helyzet várhatóan nem javul, így nincs remény arra sem, hogy a területen dolgozók bére rendeződjön. Jelenleg egy kezdő orvos havonta mintegy 400 USD-t keres, a nővérek még ennyit sem. Sőt, a kormány takarékossági intézkedései között az is szerepel, hogy ezeket a jelentéktelen béreket 25%-kal csökkentse.

Mindezek ellenére Cseke Attila nem ért egyet azzal, hogy a román egészségügy az összeomlás szélén áll, ő inkább „nagyon nehéz pillanatként” értékeli a jelen helyzetet. Mint mondta, sok ok vezetett idáig, többek közt például az, hogy az elmúlt 20 évben 19 egészségügyi miniszter volt: „Néhány miniszter elkezdett valamilyen változtatást, de nem volt ideje keresztülvinni azt, majd a következő miniszter egy teljesen más stratégiához fogott hozzá.” Nevetve hozzáteszi: „A román egészségügyi miniszterek átlagos hivatali ideje 8 hónap, valójában ez épp a 8. hónapom a hivatalban.”

Határokon átívelő probléma

A román egészségügy nehéz helyzete nem csak az ország problémája: Az EU-n belül itt a legmagasabb a tuberkulózis fertőzések aránya – így Románia jelen pillanatban nemcsak az egészségügyi szakembereket, hanem a baktériumokat is exportálhatja az a unión belül utazgató román polgárokkal.

 A BBC rádióadásának teljes angol nyelvű anyaga itt hallgatható meg!

(forrás: BBC)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...