hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A MOK-nak sem tetszik a Markusovszky Lajos-ösztöndíj (Frissített!)

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál, ha megvalósul a kezdő szakorvosjelölteknek szánt ösztöndíjprogram.

Éger István, a MOK elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján átgondolatlannak nevezte a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós, az egészségügyi ágazat vezetője által múlt pénteken bejelentett koncepciót, mely szerint havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Éger István azt mondta: a közel 30 ezer orvosból mintegy hatszázra kiterjedő intézkedés még az érintettek számára sem jelent biztos egzisztenciát, hiszen ők az 5 év - az ösztöndíj időszakának - elteltével "ugyanúgy beesnek abba a gödörbe", ahol a többiek vannak most, a fizetésük gyakorlatilag csökkenni fog.

A felvázolt rendszer a kamara elnöke szerint "önmagában nem jó". Nem értik például azt sem, hogy miért feledkeztek meg a fogorvosokról. Holott éppen ők azok, akik már évek óta nem részesülnek állami finanszírozású rezidensképzésben, havonta 60-100 ezer forintot kell fizetniük – hangsúlyozta Éger István.

Az ösztöndíj feltételeként megjelölték a hálapénz megtagadását. A kamara szerint ez egy ellenőrizhetetlen, etikailag kezelhetetlen kérdés.

A MOK elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a kamarákról szóló törvény értelmében a köztestületeknek joguk van a véleménynyilvánításhoz. "Ettől a jogtól a kamarát megfosztották" – mondta, megjegyezve: nem volt tudomásuk arról, mi készül, pedig talán ha előzetesen elmondhatták volna a véleményüket, "ez a fiaskó megelőzhető lett volna". Éger István szerint az sem meglepő, hogy a rezidensek is elégedetlenségüknek adtak hangot a bejelentés kapcsán, hiszen nem csak hatszázan vannak. "Mit mondanak a tavaly végzetteknek?" – tette fel a kérdést, hozzáfűzve: "erre nem lehet azt mondani, hogy valahol el kell kezdeni".

A MOK elnöke szerint a rezidensek akciójára sem jelent megoldást ez az intézkedés, hiszen - mint mondta - volt olyan szakorvosjelölt, aki a bejelentést követően jelezte: eddig nem tette, de most már letétbe helyezi a felmondólevelét.

Éger István kifejtette: mintegy egy hónappal ezelőtt tárgyalássorozatot kezdtek a rezidensek sorsáról, valamint az orvosi életpályáról, akkor még arról volt szó, hogy nagyjából tíz nap múlva újra leülnek tárgyalni. "A folytatás helyett robbant a pénteki hír" - mondta a kamara vezetője, akinek a legutóbbi információi szerint a további tárgyalások augusztus végéig szünetelnek. 

Mindezek alapján Éger István szerint az egészségügyi tárcával történő egyeztetés nem tűnik eredményesnek. Ezért mérlegelik, hogy a kormányfőhöz, illetve a kormányfő közvetlen környezetéhez forduljanak az egészségügyi dolgozók bérezésének ügyében – tette hozzá. 

A sajtótájékoztatón Éger István a kamarai tagság kötelezővé válásának idején, április 1. és május 31. között szedett regisztrációs díjról szólva kérdésesnek nevezte, hogy "utólag a salátatörvényben foglaltakat ki hogyan értelmezi". Hangsúlyozta: jogászai megerősítették, hogy az adott időszak alatt hatályos törvények alapján szabályszerűen kértek a visszalépő kollégáktól háromezer forintos díjat.

A rezidensek sem elégedettek

A Magyar Rezidens Szövetség nem sokkal a pénteki bejelentés után adott ki sajtóközleményt, melyben úgy fogalmaztak, a szaktárca kész tények elé állította őket, mivel "az egészségügyi államtitkárság szerdán hívta meg őket egy két nappal később esedékes egyeztetésre, amelynek témáját nem közölték, továbbá írásos anyagot sem mellékeltek."

Mint a helyszínen kiderült, egyeztetés helyett egy megszületett döntésről szóló szóbeli tájékoztatást kaptak, tizenöt perccel a kihirdetése előtt, ezzel kész tények elé állítva a szervezetet - írták, a rezidensek. Szerintük ezzel a lépéssel Szócska Miklós megszegte azon ígéretét, amely szerint az őket érintő kérdésekben nélkülük nem születik döntés.

A Szövetség alelnöke, Varga Dóra az ATV-nek adott nyilatkozatában, a MOK-hoz hasonló érveket is felhozott, mint mondta, "nem csak a fiatal orvosokról, hanem az egész orvostársadalomról van szó, ezért nem megoldás, ha a 28 ezer orvos közül kiemelnek 600 pályakezdő fiatalt, akik még önálló orvosi tevékenységet nem folytathatnak, hiszen állandó felügyeletre van szükségük."

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink