hirdetés
2021. október. 17., vasárnap - Hedvig.
hirdetés

A megbilincselt orvosok ügyében írt a rendőrfőkapitánynak a MOK

Tekintsenek el a feleslegesen megalázó intézkedések alkalmazásától – kéri az orvosi kamara az országos rendőrfőkapitányt.

Mint arról a MedicalOnline-on is beszámoltunk, bilincsben vezettek el két orvosnőt, mert alapos a gyanú, hogy hálapénzt fogadtak el. Ebben az ügyben írt levelet a Magyar Orvosi Kamara Országos Elnöksége Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitánynak. Mint a levélben fogalmaznak, a MOK változatlanul kiáll a hálapénz felszámolása és büntethetősége mellett, és egyetért a szigorú és alapos, de jogszerű eljárások lefolytatásával. Ugyanakkor úgy vélik, az eljárásoknak csak arányos eszközökkel, az emberi méltóságot nem sértve, a felesleges megalázást kerülve kell lefolyniuk.

„Miután a két kolléganő esetében nem kellett erőszakos cselekménytől, fizikai ellenállástól tartani, a bilincs alkalmazásának célja kizárólag az elrettentés, illetve a nyilvánosság felé való demonstrálás, a példastatuálás lehetett” – írják a levélben, és azt kérik, hogy a feleslegesen megalázó és megszégyenítő intézkedések alkalmazásától a rendőrség munkatársai tekintsenek el.

Egyúttal kérik azt is, hogy miután a hálapénz adása és elfogadása egyaránt bűncselekmény, ennek tudatosítása érdekében a vesztegetői oldal elleni fellépés is kapjon nyilvánosságot.

hirdetés

Könyveink