hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A második hullám meredeken emelkedő szakaszában vagyunk

A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére, nyilatkozta az országos tisztifőorvos a közmédiának.

Müller Cecília úgy fogalmazott, a járvány második hullámának nagyon aktív szakasza figyelhető meg Európában, valamint az egész világon, és ez alól Magyarország sem kivétel. Elmondta, a kockázati csoportokba tartozó betegeknél már középsúlyos esetekben is javasolják a kórházi kezelést, bizonyos alapbetegségek esetén ugyanis akár óráról órára romolhat a fertőzöttek egészségi állapota. A tisztifőorvos arra kérte a kórházba kerülőket, ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak.

Szólt arról is, hogy az elmúlt napokban bevezetett antigén alapú gyorsteszteknek köszönhetően már a kórházba érkezés előtt megállapítható az esetleges fertőzöttség, ami nagy segítséget jelent az intézményeknek.
Müller Cecília emlékeztetett, a kormány döntése alapján péntektől a szabadtéri rendezvényeken és sporteseményeken is maszkot kell viselni, mivel az jól bevált megelőző eszköz, ugyanis több mint 80 százalék feletti védelmet nyújt a viselőjének és a vele érintkezőknek.

A tisztifőorvos a diákok őszi szünetére tekintettel arra kérte a szülőket, ne szervezzenek más gyerekekkel közös programokat, hanem maradjanak saját háztartásukban gyermekeikkel.

Kiemelte, 100 ezer 6 és 35 hónap közötti gyerekeknek való influenza elleni oltást rendeltek, amelyekhez a háziorvosok a jövő héttől juthatnak hozzá. Ez a mennyiség elegendő lesz a legkisebbek beoltására, továbbá a kormány döntése értelmében ingyenes hozzáférhető, így nem jelent majd többletterhet a családoknak, mondta Müller Cecília, majd megjegyezte, unokái minden évben megkapják ezt a védőoltást.

Közölte, a Richter magyar gyógyszergyártó cég rendelkezésükre bocsátotta a remdesivir nevű készítményt a klinikai vizsgálatokra. Ezt a szert az orvosok - más beavatkozások megléte mellett - eddig hatékonynak ítélték a koronavírus ellen.

Müller Cecília közölte: 41 kórházban ápolnak koronavírusos beteget, céljuk, hogy a jövőben koncentráltabban kezelhessék őket. Hangsúlyozta, a védekezés első vonalába emelt egyetemi kórházakban óriási kapacitások vannak. A tisztifőorvos elmondta, Magyarország az Európai Unió középmezőnyében van a koronavírus fertőzöttség és elhalálozása arányában. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az adatok gyűjtése nemzetközileg nem egységes, Magyarország például minden olyan, akár halálos betegségben szenvedő elhunytat is a koronavírus áldozataként tart számon, akinél valaha diagnosztizálták a fertőzöttséget.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink