hirdetés
hirdetés
2022. augusztus. 15., hétfő - Mária.
hirdetés

A hízlaló élelmiszerek árának növelése és a vevő egészsége

Táplálkozástudományi oktatásnál is eredményesebben lehet a fiatalokat az egészségesebb táplálkozásra rávenni, ha emelik a kerülendő ételek árát – derült ki az Archives of Internal Medicine szaklapban közölt amerikai tanulmányból.

A túlsúly, elhízás kezelésére már sok szakember javasolta a hizlaló élelmiszerek adójának emelését. Ezt bizonyos helyeken, például New York államban vagy Philadelphiában megtették, de a módszer mindenütt sok vitát váltott ki és eredményességét még nem sikerült bizonyítani.
Perry Gordon-Larsen és munkatársai ezt a kérdést vizsgálták egy évtizedek óta folyamatban lévő tudományos program adatainak elemzésével. A CARDIA tanulmányt még a múlt század nyolcvanas éveiben indították annak tisztázására, hogy a koszorúér-betegség hogyan, milyen kockázati tényezők hatására alakul ki fiatal felnőttekben. 
A vizsgálat alanyai részletes kérdőíveken válaszoltak életvitelükre. Testsúlyuk alakulása, étkezési szokásaik változása ugyancsak ismertté vált. A kutatók a 1985-2006 közötti évek megfigyeléseit dolgozták fel, ötezernél több résztvevő adatai alapján. Kiszámolták azt is, hogy a cukros üdítőitalok és a pizza árának alakulása milyen módon befolyásolta a fiatal amerikaiak táplálkozási szokásait, életmódját ebben az időszakban
A munkacsoport felfigyelt arra, hogy az üdítő italok és a pizza árának emelkedése fordított arányban állt azok fogyasztásának gyakoriságával és a mennyiséggel is. Azaz a cukros üdítők árának 10 százalékos emelkedésére 7,12 százalékkal csökkent azok fogyasztása. Ha a pizza ugyanennyivel drágult, 11,5 százalékkal kevesebb fogyott belőle. Mindkét élelmiszer esetében a csökkenés statisztikailag jelentősnek bizonyult.
Ha a kétliteres üdítő ára egy dollárral nőtt, az átlagos amerikai naponta 124 kalóriával kevesebbet töltött magába és ezáltal testsúlya is fokozatosan csökkent. Számítások szerint az ilyen egészségtelen ételek adójának 18 százalékos emelése a napi energiabevitelt 56 kalóriával vinné lejjebb, ily módon az amerikai átlagsúly évente két kilóval csökkenne

A túlsúly, elhízás kezelésére már sok szakember javasolta a hizlaló élelmiszerek adójának emelését. Ezt bizonyos helyeken, például New York államban vagy Philadelphiában megtették, de a módszer mindenütt sok vitát váltott ki és eredményességét még nem sikerült bizonyítani.

Perry Gordon-Larsen és munkatársai ezt a kérdést vizsgálták egy évtizedek óta folyamatban lévő tudományos program adatainak elemzésével. A CARDIA tanulmányt még a múlt század nyolcvanas éveiben indították annak tisztázására, hogy a koszorúér-betegség hogyan, milyen kockázati tényezők hatására alakul ki fiatal felnőttekben. A vizsgálat alanyai részletes kérdőíveken válaszoltak életvitelükre. Testsúlyuk alakulása, étkezési szokásaik változása ugyancsak ismertté vált. A kutatók a 1985–2006 közötti évek megfigyeléseit dolgozták fel, ötezernél több résztvevő adatai alapján. Kiszámolták azt is, hogy a cukros üdítőitalok és a pizza árának alakulása milyen módon befolyásolta a fiatal amerikaiak táplálkozási szokásait, életmódját ebben az időszakban.

A munkacsoport felfigyelt arra, hogy az üdítő italok és a pizza árának emelkedése fordított arányban állt azok fogyasztásának gyakoriságával és a mennyiséggel is. Azaz a cukros üdítők árának 10 százalékos emelkedésére 7,12 százalékkal csökkent azok fogyasztása. Ha a pizza ugyanennyivel drágult, 11,5 százalékkal kevesebb fogyott belőle. Mindkét élelmiszer esetében a csökkenés statisztikailag jelentősnek bizonyult.

Ha a kétliteres üdítő ára egy dollárral nőtt, az átlagos amerikai naponta 124 kalóriával kevesebbet töltött magába és ezáltal testsúlya is fokozatosan csökkent. Számítások szerint az ilyen egészségtelen ételek adójának 18 százalékos emelése a napi energiabevitelt 56 kalóriával vinné lejjebb, ily módon az amerikai átlagsúly évente két kilóval csökkenne.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés