hirdetés
2021. január. 18., hétfő - Piroska.

A Fidesz az egészségpolitikai minimumról

Az egészségügynek legkevésbé a nagyotmondó ellenzéki nyilatkozatokra van szüksége, reagál közleményben a Fidesz a pártok egyeztetésére.

Szerdán tárgyalóasztalhoz ültek az ellenzéki pártok annak érdekében, hogy megegyezzenek valamilyen egészségpolitikai minimumban, így biztosítva, hogy az ágazat ne essen áldozatul a pártpolitikai érdekeknek, és javuljon a betegellátás. Az eseményen – bár meghívták – a Fidesz egészségpolitikusa nem jelent meg, most közleményben reagáltak.

Az egészségügynek legkevésbé a nagyotmondó ellenzéki nyilatkozatokra és egy ellenzéki kampánykerekasztalra van szüksége – áll a Fidesz közleményében. A kormánypártok nem hajlandóak ebben a színjátékban részt venni. Az ellenzéki pártok, miközben szeretnek nagyokat mondani az egészségügyről, kormányzásuk alatt csaknem az összeomlás szélére sodorták az egészségügyet: 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, eladósították a kórházakat, utcára tettek és elüldöztek több ezer egészségügyi dolgozót, hagyták leépülni a betegellátást. Az ellenzék a 2018-as költségvetést sem szavazta meg, amely 542 milliárd forinttal többet biztosít az egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés. A Fidesz-KDNP kormányzása óta folyamatosan pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket. Azon dolgozunk, hogy a betegellátás színvonala, a rendelők, kórházak állapota és az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, valamint anyagi megbecsülése javuljanak. Eddig 500 milliárdos fejlesztést és 400 milliárdos bérfejlesztést hajtottunk végre az egészségügyben, többéves béremelési programot indítottunk az ápolóknak, szakorvosoknak, a szakgyógyszerészeknek és a mentőknek. A kormány döntése értelmében indul Budapest átfogó kórházfejlesztési programja és tovább erősödik az alapellátás is.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink