hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

 

"Az ilyen sikertörténetek rendkívül fontosak a kutatóknak"

A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közös kutatócsoportja, melyről a Nature Scientific Reports című folyóiratában publikáltak tanulmányt, közli a semmelweis.hu.

Dr. Pállinger Éva, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet docense az együttműködés előzményeivel kapcsolatban elmondta: dr. Szekeres-Barthó Júlia, a PTE Orvosi Biológiai Intézetének munkatársa, a terhességi immunológia nemzetközileg is elismert szakértője vonta be a kutatásba, mely célul tűzte ki az extracelluláris vezikulák jelenlétének kimutatását és jellemzését a mesterséges megtermékenyítés során tenyésztett embriók sejttenyésztő folyadékában. Azért esett ránk a választás, mert egyrészt az intézetünkben a dr. Buzás Edit igazgató asszony vezetésével működő Extracelluláris vezikula munkacsoport nemzetközileg is elismert eredményeket ért el a vezikulák kimutatási módszereinek standardizálásában, másrészt kutatási területem közel egy évtizede az extracelluláris vezikulák humán reprodukcióban betöltött szerepének vizsgálata. Racionálisnak tűnt, hogy próbálkozzunk meg a közös munkával – fogalmazott.

A kutató elmondta, hogy jelenleg a beültetésre szánt embriókat morfológiai megjelenésük alapján választják ki, azonban bebizonyosodott, hogy a morfológiailag megfelelő, „szép” embrió nem feltétlenül jó is egyben. A kutatócsoport egy olyan, áramlási citometriával végezhető mérési módszert dolgozott ki, amely nem-invazív, nagyon gyors, olcsó, és közvetlenül a beültetés előtt elvégezve a mérést, megnöveli a beágyazódni képes embrió felismerésének az esélyét. A klinikai adatokkal történő összevetés eredménye szerint összefüggést találtak a nukleinsav tartalmú vezikulák száma és a mesterséges megtermékenyítés sikeressége között. A sikeresen beágyazódó embriók tenyésztőfolyadékában lényegesen kevesebb nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vezikula van, mint a beágyazódni képtelen embriók sejttenyésztő folyadékában. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a tenyésztett embriók közül közvetlenül a beültetés előtt kiválasszák a legalkalmasabbat.

Dr. Pállinger Éva több szempontból is sikertörténetnek tartja a kutatást. Egyrészt azért, mert néhány hónapon belül megszületett az eredmény és megtörtént a szabadalmi bejelentés, másrészt pedig azért, mert az extracelluláris vezikulák vizsgálata nem triviális feladat, főként akkor, ha a biológiai mintában kevés számú vezikula van jelen. 

Úgy fogalmazott: az ilyen sikertörténetek rendkívül fontosak a kutatóknak, mert visszajelzést adnak arra vonatkozóan, hogy jó úton járnak. Orvos vagyok, ezért nagyon lényeges számomra, hogy olyan dolgot sikerült találnunk, ami valóban a betegeken segít, aminek klinikai relevanciája van – írja a lap.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...