hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Meddő várakozás

Felülvizsgálják a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos szabályozást – erősítették meg a Magyar Időknek. Azzal kapcsolatban azonban kitérő választ adtak, vajon szűkítik-e azon meddőségi klinikák körét, ahol térítéssel igénybe vehetők a kezelések.

Előreláthatólag az év második felében veheti kezdetét a nemzeti egészségügyi program a gyermekek megszületéséért, amellyel a reprodukciós zavarokban szenvedő párok hozzáférését szeretnék javítani a kivizsgáláshoz és terápiához – közölték a lap kérdésére az egészségügyi államtitkárságnál. Az összesen 2,5 milliárd forint összértékű program meghirdetését hónapok óta ígérik, ám ehhez először módosítani kellene az alapjogszabályt, ami szintén régóta húzódik.

Sajtóinformációk szerint a tervek között szerepel, hogy a magánklinikákat kizárnák a támogatásból, a központilag finanszírozott beavatkozásokat pedig csak három helyen lehetne igénybe venni: a Semmelweis Egyetem Nőgyógyászati Klinikáján, a Budai Meddőségi Centrumban, illetve a pécsi klinikán.

A hírre a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó szakembereket tömörítő Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke úgy rea­gált: ezeken a helyeken nincs összesen annyi kapacitás, amellyel a tervezett emelt számú meddőségi kezelést elvégezhetnék. Ez pedig azt jelentené, hogy a várólisták megmaradnának, sőt hosszabbodnának, így sokan kifutnának az időből vagy belefáradnának a reménytelen várakozásba – fogalmazott Török Attila.

A Magyar Idők megkérdezte az államtitkárságot, valóban szűkítik-e azon meddőségi klinikák körét, ahol térítéssel igénybe vehetők a kezelések. Azt írták: az egészségügyért felelős államtitkárságnak természetesen nem célja a magánszolgáltatók és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által kötött érvényes finanszírozási szerződések megszüntetése. Jelenleg Magyarországon tíz centrumnak van engedélye meddőségi kezelésekre.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink