hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

"A fogyatékosságügy szolgálatába kell állítani az informatikát"

Az informatikát a fogyatékosságügy szolgálatába állítva olyan segítséget lehet nyújtani, amilyet korábban nem, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.

Fülöp Attila a látássérült emberek számára okostelefonokra kifejlesztett, távoli segítségnyújtást célzó Távszem projekt zárórendezvényén elmondta: a cél az, hogy a fogyatékossággal élőknek észszerű megoldásokat nyújtsanak, ezt pedig 2019-ben csak az infokommunikáció segítségével lehet elérni. Az államtitkár jó példának nevezte a Távszem projektet. Kiemelte: a kormányzat ahogy eddig, úgy ezután is támogatni fogja a szervezetek ilyen és ehhez hasonló fejlesztéseit.     

A Távszem szolgáltatás lényege az, hogy az okostelefonos alkalmazáson keresztül elérhető operátorok "a látássérült helyett látva", szóban adják át a számukra szükséges vizuális információkat, ilyen például egy ruha színe, egy termék lejárati ideje, a lázmérőn mutatott hőmérséklet vagy egy kézírás szövege.

Az Országgyűlés decemberben elfogadta azt a törvénymódosítást, amely alapján 2021. január 1-jétől minden magyarországi, 16 évnél idősebb látássérült vagy vak ember részére biztosítják a térítésmentes látásrehabilitációt. A részletszabályokat a jövő évben dolgozzák ki.

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke a zárórendezvényen arról beszélt, hogy a szövetség tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját, az ünnepségsorozatot a Távszem projekt megnyitásával kezdték. Mint mondta, a látássérült emberek rendkívül nehezen jutnak információhoz, ugyanakkor a szövetségnek kötelessége ezt az információéhséget csökkenteni, ezért indították el a Távszem projektet. Hozzátette: a digitális társadalom fejlődése óriási kihívás elé állítja a látássérült embereket, a szövetség pedig azon dolgozik, hogy a látássérültek minden információhoz hozzájussanak, ezért továbbfejlesztik a Távszem projektet és új alkalmazásokat dolgoznak ki a látássérültek életének megkönnyítésére.

Nagyné Berke Mónika, a Távszem projekt szakmai vezetője a rendezvényen elmondta: a szervezet 800 látássérültnek biztosított okostelefont, amivel nemcsak a Távszemet, hanem más, a mindennapokat megkönnyítő applikációt tudnak használni. Közölte, a Távszem operátorai a nap 24 órájában hívhatók, a tesztidőszak öt hónapja alatt több mint hétezer hívást bonyolítottak le, mintegy 300 órányi segítséget nyújtottak a látássérülteknek. Jelenleg több mint 700 felhasználója van a szolgáltatásnak, amelyre regisztrálni a www.tavszem.hu oldalon lehet.

A 2018. januárban indult Távszem projekt az Európai Szociális Alap és a magyar állam 470 millió forintos támogatásából valósult meg.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!