hirdetés

 

Tudomány

Univerzális nyelv

Az ugyanazon zenét hallgatók figyelemreméltóan ugyanazon érzelmekről számolnak be, még akkor is, ha teljesen más kulturális háttérrel rendelkeznek, sőt akkor is, ha egyébként a beszéd érzelmi tartalmát képtelenek felismerni.

A Scientific American magazin aggyal és elmével foglalkozó júliusi különszámában (Mind) Karen Schrock összefoglalja 
a zenével kapcsolatos idegrendszeri kutatások eredményeit.

Többek között beszámol a Montreáli Egyetem kutatója, Isabelle Peretz vizsgálatáról, aki nyugati kultúrában felnőtt embereket vizsgált, és azt találta, hogy mindannyian azonosan értékelik egy-egy (nyugati) dal érzelmi töltését, legyen az szomorú, vidám, ijesztő vagy békés. Tom Fritz, a lipcsei Max Planck Intézet idegtudósa pedig egy kameruni törzs tagjaival hallgattatott klasszikus zongorazenét: az afrikaiak, akik korábban sose hallottak nyugati zenét, ugyanúgy egységesen ugyanazokról az érzelmekről számoltak be a zenék hallgatása közben, mint nyugati társaik.

Pam Heaton kognitív pszichológus a Londoni Egyetemen autista gyermekeket vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy azok a gyermekek, akik egyébként nehézségekkel küzdenek a helyzetek szociális tartalmának, illetve a beszéd érzelmi hátterének felismerésében, ugyanúgy dekódolták a zenedarabok komplex érzelmi töltését, mint az egészségesek.

A strockholmi Királyi Technológiai Intézet kutatója, Roberto Bresin kísérletei szintén azt támasztják alá, hogy a zene univerzális nyelv: kísérleti alanyait – zenészeket és 7 éves gyermekeket – arra kért, hogy változtassák meg egy-egy zene paramétereit (tempó, hangerő, frázisok) úgy, hogy maximalizálják annak érzelmi hatásait. A változtatások nagyban egybeestek.

Maria Cristina Saccuman és Daniela Perani kutatásai azt mutatják, hogy a zene értékelése veleszületett: fMRI-vel vizsgálva az újszülötteknek ugyanazon agyterületeik aktiválódnak zenehallgatás közben, mint a felnőtteknek, és ugyanazon aktivitási mintázatot mutatja az agyuk a zene megváltoztatása hatására.

Mint Karen Schrock írja, egyre több agykutató úgy véli, a beszéd és a zene közös evolúciós gyökere az a gügyögés lehet, amivel a felnőttek ösztönösen kommunikálni kezdenek egy csecsemővel.

Oliver Sacks neurológus, akinek legutóbbi könyve Musicophilia címmel jelent meg, egyenesen azt mondja, a zene ugyanolyan fontos kommunikációs eszköz, mint a nyelv és a gesztusok. A zeneélvezetért, mint írja, külön agyterület felelős; beszámol egy agysérült pácienséről, aki balesete előtt lelkesedett a festményekért és a zenehallgatásért, azonban sérülése után, bár hallotta és felismerte régi kedvenc zenedarabjait, nem tudta őket élvezni. A festmények élvezete viszont megmaradt. Sacks szerint a zene összeköti az emberek tudatát, és a tudós felveti: ami a legközelebb áll a telepátiához, az a közös zenekészítés.

Kazai Anita

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...