Tudomány
Univerzális nyelv
.jpg)
Az ugyanazon zenét hallgatók figyelemreméltóan ugyanazon érzelmekről számolnak be, még akkor is, ha teljesen más kulturális háttérrel rendelkeznek, sőt akkor is, ha egyébként a beszéd érzelmi tartalmát képtelenek felismerni.
A Scientific American magazin aggyal és elmével foglalkozó júliusi különszámában (Mind) Karen Schrock összefoglalja
a zenével kapcsolatos idegrendszeri kutatások eredményeit.
Többek között beszámol a Montreáli Egyetem kutatója, Isabelle Peretz vizsgálatáról, aki nyugati kultúrában felnőtt embereket vizsgált, és azt találta, hogy mindannyian azonosan értékelik egy-egy (nyugati) dal érzelmi töltését, legyen az szomorú, vidám, ijesztő vagy békés. Tom Fritz, a lipcsei Max Planck Intézet idegtudósa pedig egy kameruni törzs tagjaival hallgattatott klasszikus zongorazenét: az afrikaiak, akik korábban sose hallottak nyugati zenét, ugyanúgy egységesen ugyanazokról az érzelmekről számoltak be a zenék hallgatása közben, mint nyugati társaik.
Pam Heaton kognitív pszichológus a Londoni Egyetemen autista gyermekeket vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy azok a gyermekek, akik egyébként nehézségekkel küzdenek a helyzetek szociális tartalmának, illetve a beszéd érzelmi hátterének felismerésében, ugyanúgy dekódolták a zenedarabok komplex érzelmi töltését, mint az egészségesek.
A strockholmi Királyi Technológiai Intézet kutatója, Roberto Bresin kísérletei szintén azt támasztják alá, hogy a zene univerzális nyelv: kísérleti alanyait – zenészeket és 7 éves gyermekeket – arra kért, hogy változtassák meg egy-egy zene paramétereit (tempó, hangerő, frázisok) úgy, hogy maximalizálják annak érzelmi hatásait. A változtatások nagyban egybeestek.
Maria Cristina Saccuman és Daniela Perani kutatásai azt mutatják, hogy a zene értékelése veleszületett: fMRI-vel vizsgálva az újszülötteknek ugyanazon agyterületeik aktiválódnak zenehallgatás közben, mint a felnőtteknek, és ugyanazon aktivitási mintázatot mutatja az agyuk a zene megváltoztatása hatására.
Mint Karen Schrock írja, egyre több agykutató úgy véli, a beszéd és a zene közös evolúciós gyökere az a gügyögés lehet, amivel a felnőttek ösztönösen kommunikálni kezdenek egy csecsemővel.
Oliver Sacks neurológus, akinek legutóbbi könyve Musicophilia címmel jelent meg, egyenesen azt mondja, a zene ugyanolyan fontos kommunikációs eszköz, mint a nyelv és a gesztusok. A zeneélvezetért, mint írja, külön agyterület felelős; beszámol egy agysérült pácienséről, aki balesete előtt lelkesedett a festményekért és a zenehallgatásért, azonban sérülése után, bár hallotta és felismerte régi kedvenc zenedarabjait, nem tudta őket élvezni. A festmények élvezete viszont megmaradt. Sacks szerint a zene összeköti az emberek tudatát, és a tudós felveti: ami a legközelebb áll a telepátiához, az a közös zenekészítés.
Kazai Anita
