2021. augusztus. 01., vasárnap - Boglárka.
hirdetés

 

Újabb brit variáns aggasztja a tudósokat

A korábban brit variánsként elnevezett, Kentben feltűnt mutáció után most itt egy bristoli törzs: 21 betegnél mutatták ki a kenti változatból tovább mutálódott vírust, közli az InfoStart.

Bristol mellett Manchesterben is találtak eseteket, amelyekben a bristoliból tovább mutálódott törzs fertőzött, ezzel azonban még nincsen vége a rossz híreknek: Liverpoolban is megjelent egy új variáns. A brit új és feltörekvőben levő légúti vírusokkal kapcsolatos tanácsadó csoport aggályosnak bélyegezte a bristoli variánst, írja a Sky News. Attól tartanak, hogy a törzs nemcsak hogy fertőzőbb az eddigieknél, de képes majd a vakcinák hatását is semlegesíteni. A liverpooli variánst egyelőre vizsgálják, hogy kiderüljön, adhat-e okot aggodalomra.

A két vadonatúj variáns eddig 76 megbetegedést okozott együttesen. Az oltások mostani tudásunk szerint még mindig megvédik az immunizáltakat a súlyos megbetegedés kialakulásától, de az aggodalmat okoz, hogy az E484K névre keresztelt mutáció talán csökkentheti az oltásnak a fertőzés terjedésével szemben kifejtett hatékonyságát.

A bristoli variánsban végbement változás hatására az eredeti kenti törzs alakja megváltozott, aminek következtében a szervezet nehezebben ismeri fel a koronavírust és így nehezebben is tudja semlegesíteni azt – akkor is, ha ezt az oltás már megtanította számára, közli az InfoStart.

(forrás: Infostart)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink