Új kutatólabor a DE Szolnok Campuson
Az oktatás, valamint a kutatói tevékenységek támogatására molekuláris mikrobiológiai laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, valamint az "Egy Egészség" Intézet vezetői a DE Szolnok Campuson.
Az antibiotikum-rezisztencia és az élelmiszer-biztonság területén jól hasznosítható eredményeket érhetnek el a DE Egészségtudományi Kar szolnoki dietetikus, valamint népegészségügyi ellenőr képzésében részt vevő oktatók és hallgatók, akik egyebek mellett a nukleinsavmérésre is alkalmas modern készülékekkel felszerelt egységben mikrobiológiai módszerekkel történő kórokozó- és génkimutatással, valamint baktériumtenyésztéssel és antibiotikum-rezisztenciával is összefüggő tudományos tevékenységet végezhetnek.
Kardos Gábor, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar “Egy Egészség” Intézetének igazgatója kiemelte, hogy a DE Szolnok Campuson oktató szakemberek helyben végezhetnek mostantól laboratóriumi munkát. A laboratórium révén ezekért a kutatásokért már nem kell minden esetben Debrecenig utazniuk a szakembereknek, hanem helyben is el tudják végezni a kutatómunkát. Abban szeretnénk segíteni, hogy az oktatók kutatókként is ki tudjanak teljesedni, hiszen ez a záloga annak, hogy az oktatói tevékenységükben előrébb léphessenek. Emellett az is cél, hogy a tudomány és a laboratóriumi környezet iránt érdeklődő hallgatók a diplomamunkájuk vagy a TDK-dolgozatuk elkészítéséhez ilyen jellegű tapasztalatokkal is gazdagodjanak – mondta az intézetvezető.
A labor működésével kapcsolatban Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja hangsúlyozta, hogy a helyi adottságokra fókuszálva szeretnék megszervezni a tudományos tevékenységet a szolnoki kutatóegységben, így például olyan vizsgálatokat is végeznek majd itt, melyek a helyi szennyvízzel és a Tisza vizével kapcsolatosak.
Nagyon fontos, hogy a kar valamennyi képzési helyén az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt legyen lehetőségük arra, hogy bekapcsolódjanak a tudományos kutatásokba. Eddig arra törekedtünk, hogy Szolnokon és Nyíregyházán is megteremtsük az oktatás ideális feltételeit, most egy újabb szintre lépünk. A laborban zajló munka az “Egy Egészség” Intézettel szoros együttműködésben és attól kicsit elkülönülve is képes működni annak érdekében, hogy olyan kutatási eredmények születhessenek, melyek visszaforgathatók akár az élelmiszeriparba. A mikrobiológia a mindennapokról szól, ebben kiemelten fontos szerepet játszik a víz-, a környezet- és az élelmiszer-biztonság. Mindenképpen hiánypótló ez a fejlesztés, mivel antibiotikum-rezisztenciára irányuló kutatás nem történik ebben a régióban, ráadásul mikrobiológiai kutatásokat végző laborból is nagyon kevés van az országban – jegyezte meg a kari vezető.