hirdetés

 

Új felfedezés segíthet az agyat érintő betegségek okainak megértésében

Egér agyszelet-preparátumok segítségével vizsgálta a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatócsoportja, hogy agyi sérülések esetén miként lépnek működésbe az agy fő védekezősejtjének számító mikrogliasejtek. A sikerrel azonosított mechanizmusok előrelépést jelenthetnek a gyakori idegrendszeri betegségek kialakulásának megértésében.

A HUN-REN KOKI Dénes Ádám által vezetett Neuroimmunológia kutatócsoportja évekkel ezelőtt a világon elsőként írta le az agy fő immunsejtjeként és a központi idegrendszert érintő gyulladásos folyamatok fő szabályozójaként ismert mikrogliasejtek és az idegsejtek sejttestje közötti közvetlen kommunikációs kapcsolatot. A Nature Communications című folyóiratban Berki Péter, Cserép Csaba és Környei Zsuzsanna megosztott elsőszerzőségével, kínai, amerikai és német kutatók közreműködésével most megjelent munkájukban pedig azt vizsgálták a magyar kutatók, hogy milyen hatással vannak a mikroglia fenotípusváltozásai az idegi hálózatok működésére.

A mikrogliasejtek különleges módon védekeznek a központi idegrendszer sérülései ellen. Nem úgy működnek, mint ahogyan például az egyik ujjunkat érő komolyabb sérülés esetén reagál az immunrendszer, amikor gyulladás alakul ki, később a seb elhegesedik vagy netalán elgennyesedik. Az agyban ez maradandó funkcióvesztést okozhatna. Túl veszélyes az immunrendszer ahhoz, hogy szabadjára lehessen engedni a központi idegrendszer területén, helyettük a mikrogliasejtek látják el a védekezési szerepkört.

A KOKI kutatói sokoldalú módszertani megközelítést alkalmazva igazolták, hogy az agyszelet-preparátumokban a mikroglia gyors és erőteljes állapotváltozáson megy keresztül, mely a szeletkészítés, azaz a sérülés során azonnal megindul. A mikrogliasejtek nyúlványaikat visszahúzzák, miközben a szelet felszíne felé vándorolnak, s ezalatt megváltoznak az idegsejtekkel és a szinapszisokkal kialakított kapcsolataik, és sejtfelszíni receptorkészletük is átalakul. A munka kínai társszerzői által fejlesztett fluoreszcens ATP-szenzor használatával sikerült kimutatni a szeletvágást követő azonnali ATP-felszabadulást és az azt követő gyors, fokális, "villanásszerű" ATP-események létrejöttét.

Meglepő volt, hogy a sérülés hatásait a mikroglia felé közvetítő egyedi ATP-események órákkal a kezdeti "ATP-vihar" lecsengése után is megfigyelhetők.

A kutatók feltárták, hogy a mikroglia sérülésre adott komplex válaszreakcióját részben ez a sérülés által okozott dinamikus ATP-felszabadulás vezérli. A mikrogliasejtek gyors és erőteljes megváltozásáért több alapvetően fontos jelátviteli útvonal is felelős, melyek az összetett mikrogliális reakcióval párhuzamosan befolyásolják az idegsejtek kapcsolatrendszerének átépülését, amely szükséges a komplex idegi hálózatok működésének fenntartásához.

A kutatóknak azt is sikerült igazolniuk, hogy a mikrogliasejtek nem csak az akut sérülést modellező agyszelet preparátumokban, hanem az ép, sérülésmentes agyban is szerepet játszanak az idegsejtek speciális aktivitásmintázatainak kialakításában, amelyek kiemelten fontosak a tanulás és memóriafolyamatok során. A felfedezett mechanizmusok segíthetnek a traumatikus agyi sérülések (stroke, iszkémia) kialakulásának megértésében, de a krónikus neurológiai kórképek (Alzheimer- és Parkinson-kór, demencia, epilepszia) hátterének megértéséhez is közelebb vihetnek.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...