hirdetés
2025. november. 16., vasárnap - Ödön.
hirdetés

 

Új doktorokat avattak az MTA-n

Újabb 73 kutatót avattak doktorrá a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) csütörtökön.

 "Az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt. Jelentőségének és presztízsének erősítése az Akadémia fontos feladata", idézik a közleményben Lovász Lászlónak, az Akadémia elnökének az oklevél átadási ünnepségen mondott szavait. Mint mondta, az MTA 73 új doktorával az Akadémia tovább erősödött.

Az intézmény csütörtöki közlése szerint ebben az évben a címet szerzettek között 14 nő és 59 férfi van. Életkor szerint a 41 és 50 év közöttiek vannak a legtöbben, összesen 35 kutató. A tudományos címet idén elnyertek átlagéletkora pedig 51 év. Az új doktorok közül zömében az egyetemeken és az MTA Kiváló Kutatóhelyein dolgoznak. Az új akadémiai doktorok közül legtöbben a filozófia és történettudományokat, valamint a műszaki tudományokat képviselik (12-12 fő). Ezt követik a biológiai tudományok kitüntetettjei (9 fő), valamint a gazdaság és jogtudományok új doktorai (7 fő). A 45 év alatti fiatal kutatók közül 20-an vehették át a címet. A legfiatalabb most avatott akadémiai doktor 37 éves, a legidősebb 78 éves, közölte az MTA.

"Az MTA doktora cím a kutatói pályaív egyik csúcsa. Rangot jelent, és nem véletlenül. A leghitelesebb megerősítése annak, hogy akik elnyerték, azok eddigi tevékenységük révén jelentős eredeti tudományos eredménnyel gyarapították közös tudáskincsünket, s mindezt szakterületük tudományos közössége előtt bizonyították", idézi a közlemény Lovász Lászlót, aki hozzátette, a címet elnyerő kutatók teljesítményüket a tudomány belső, rendkívül szigorú szabályai alapján bírálták el.

Az MTA doktora címre 1995 óta lehet pályázni, a korábbi tudományos minősítési rendszerben megszerzett "tudomány doktora" fokozat egyenértékű az MTA doktora címmel. Az Akadémia Alapszabálya szerint az MTA doktora címet az Akadémia annak ítélheti oda, aki tudományos fokozattal rendelkezik, az általa művelt tudományszakot a tudományos fokozat megszerzése óta is eredeti tudományos eredményekkel gyarapította, tudományszakának mértékadó hazai és nemzetközi tudományos körei előtt ismert és elismert, kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki, tudományos eredményeit pedig doktori műben foglalja össze. Az MTA doktora cím odaítélésében jelöltenként mintegy 100 bíráló vesz részt. A bírálati eljárásban részt vevők kivétel nélkül mind tudományos fokozattal rendelkeznek, többségükben egyetemi tanárok, emellett akadémiai és más kutatóintézetek kutatói és külföldi szakértők.

A 2019. november végi állapot szerint 2689 kutató rendelkezik az MTA doktora címmel. Közülük 1711-en 1995 után szerezték meg a címet, 978-an pedig 1995 előtt nyerték el a tudomány doktora fokozatot.

Az MTA új doktorainak tudományos osztályok szerinti megoszlása:

I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya– 6 fő
II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya – 12 fő
III. Matematikai Tudományok Osztálya – 5 fő
IV. Agrártudományok Osztálya – 2 fő
V. Orvosi Tudományok Osztálya – 5 fő
VI. Műszaki Tudományok Osztálya – 12 fő
VII. Kémiai Tudományok Osztálya – 6 fő
VIII. Biológiai Tudományok Osztálya – 9 fő
IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya – 7 fő
X. Földtudományok Osztálya – 3 fő
XI. Fizikai Tudományok Osztálya – 6 fő

(forrás: MTI / MTA)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...