Több tudományos kutatás lesz, sokkal több pénzből
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
(...) – Az akadémiai kutatóhálózat kapcsán azt mondták, többet költenének a tudományra. Mennyivel növelnék a forrásokat?
– A 2020-as költségvetésben a magyar állami hozzájárulás 32 milliárd forinttal emelkedett. Ez jelentős, huszonöt százalékos növekedés, ami reményeim szerint a jövőben folytatódik, mivel 2021-ben és 2022-ben is több forrást fordítunk majd kutatásra és innovációra, mint korábban.
– A másik, amit hangsúlyoztak, az az innováció fontossága. Mit kezdjen ezzel egy történész vagy egy filozófus? Nekik nem szabadalmaztathatók az eredményeik.
– Azt mi sosem mondtuk, hogy a minisztérium célja kizárólag az innovációs fejlődés. Mi arról beszéltünk, hogy a kutatóhálózati rendszer megújítása több, a magyar gazdaság és a társadalom számára is jobban hasznosuló kutatást fog eredményezni, ennek érdekében a kormány évi 32 milliárd forinttal meg is növelte az ezt célzó forrásokat. Több kutatás lesz, több pénzből. Az eddigi rendszer nem volt hatékony, Magyarország lemaradásban van, ezért az intézményrendszert és finanszírozást meg kell erősíteni. Az akadémia azzal érvelt, hogy rengeteg kutatási pályázatot nyertek az Európai Kutatási Tanácsnál, de ezeknek a támogatásoknak az odaítélése alapvetően egyéni kiválasztás alapján működik. Mondjuk ha egy rendkívül elismert tudós pályázik, az szinte magától értetődik, hogy megítélik neki a támogatást, de ettől még nem biztos, hogy az általa fémjelzett magyarországi tudományos közösség is magas szinten működik. Az alkalmazott természettudományok területén elvárás a magyar gazdaság versenyképességét növelő kutatási eredmény, amelynek egyik alapja a szabadalmak számának növelése. (...)
– Az akadémiai kutatók – például a Lendület programok vezetői, akik tehetséges, fiatal, de már elismert tudósok – nyilván tartanak a bizonytalanságtól, a megélhetésüket féltik. Van erre okuk?
– Nem hiszem, hogy a Lendület programok vezetői féltenék az egzisztenciájukat, hanem inkább egyfajta hatalmi eszközről volt szó azok kezében, akik arról döntenek, hogy kik mit kutathatnak és mennyi pénzért. Nem a kutatócsoportokkal és a kutatókkal volt a vitánk. Azok gerjesztették ezt a problémát, akik ebben a közegben még korábban pozíciót szereztek.
– A kutatás irányvonalát és az elvárt eredményeket ezentúl szigorúbban határozzák meg?
– Külföldön az a bevett gyakorlat, hogy megszabott feltételek vannak, és előre ki lehet számítani, hogy mi fog történni. Nincs a világban olyan rendszer, ahol azt lehetne mondani, hogy valaki, aki oda bekerült, az élete végéig azt csinál, amit csak szeretne. Azt, hogy az adott intézményben mi legyen a kutatási irány és milyen teljesítményt várnak, nem az én tisztem eldönteni, hanem az Eötvös Loránd Kutatóhálózat vezetőinek. Az irány az, hogy legyenek követelmények, de mindaddig, amíg valaki ezeket teljesíti, biztosított legyen a finanszírozás.
– Aki eddig nemigen publikált a saját diszciplínájában releváns nemzetközi fórumokon, az se aggódjon?
– Erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom, hanem Maróth Miklós elnök úrnak, de azt gondolom, amennyiben valakit a tehetsége nem tesz arra alkalmassá, hogy azokat a tudománymetriai mutatókat, amelyek a saját területén joggal megkövetelhetők tőle, elérje, akkor nem volna helyes sokáig finanszírozni.
