hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

 

TDK: több mint 300 előadás

35 szekcióban 335 előadás szerepelt a Semmelweis Egyetem 2017-es Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferenciájának programjában, melynek keretében nemzetközi TDK-konferenciát is rendeztek.

A konferencia megnyitóján köszöntőt mondott dr. Szél Ágoston rektor és dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Átadták a Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő díjakat, a Semmelweis Egyetem Kiváló Diákköröse díjakat, valamint az elsőszerzős publikáció megjelenéséért járó kitüntetéseket, közli az egyetem.

Díjazottak:

Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő:

Dr. Kempler Péter, az I. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára
Dr. Kiss Levente, az Élettani Intézet adjunktusa
Dr. Kovács Éva, a Morfológiai és Fiziológiai Tanszék adjunktusa
Dr. Láng Orsolya Márta, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet adjunktusa
Dr. Molnár Bálint, a Parodontológiai Klinika adjunktusa
Dr. Rónai Zsolt, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet docense

A Semmelweis Egyetem Kiváló Diákkörösei:

Dr. Bárczi Adrienn (ÁOK) – témavezető: Dr. Fekete Andrea
Dr. Boros Kriszta Katinka (ÁOK) – témavezető: Dr. Veres Gábor, Dr. Béres Nóra Judit
Dr. Fodor Zsuzsanna (ÁOK) – témavezető: Dr. Csukly Gábor, Dr. Szabó Ádám
Dr. Huszár N. István (ÁOK) – témavezető: Dr. Kellermayer Miklós, Dr. Mártonfalvi Zsolt
Karóczi Csilla (ETK) – témavezető: Dr. Kovács Éva
Dr. Kellermayer Dalma Lucia (ÁOK) – témavezető Dr. Radovits Tamás
Dr. Kolossváry Márton József (ÁOK) – témavezető Dr. Maurovich-Horvat Pál, Dr. Kozák Lajos Rudolf
Dr. Kőhidai Zsófia (FOK) – témavezető Dr. Láng Orsolya, Dr. Kőhidai László, Dr. Zelles Tivadar
Dr. Prokop Susanne (ÁOK) – témavezető Dr. Hunyady László
Dr. Ruppert Mihály (ÁOK) – témavezető Dr. Radovits Tamás
Dr. Török Marianna (ÁOK) – témavezető Dr. Radovits Tamás
Dr. Trojnár Eszter (ÁOK) – témavezető Dr. Prohászka Zoltán, Dr. T. Sakari Jokiranta

2016-ban elsőszerzős publikációért díjazottak:

Keller Dávid – Dr. Doboly Árpád diákköröse
Dr. Kellermayer Dalma Lucia – Dr. Radovits Tamás és Dr. Oláh Attila diákköröse
Pósfai Balázs – Dr. Nyiri Gábor diákköröse
Dr. Ruppert Mihály – Dr. Radovits Tamás diákköröse
Sayour Alex Ali – Dr. Radovits Tamás és Benke Kálmán diákköröse
Kolossváry Márton – Dr. Maurovich-Horvat Pál diákköröse

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...