hirdetés

 

Sportegészségügyi kutatások konzorciumban

A sport- és egészséggazdaság területéhez kapcsolódó ökonómiai alapkutatásokra nyert európai uniós forrásokat a Debreceni Egyetem (DE), a Pécsi Tudományegyetem (PTE), valamint a Széchenyi István Egyetem konzorciuma – jelentette be a sportért felelős államtitkár Debrecenben.

Szabó Tünde kiemelte: Magyarország kormánya ezzel is támogatja a felsőoktatási intézmények együttműködését az oktatás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció terén. A Sport-, Rekreációs- és Egészséggazdasági Kooperációs Kutatóhálózat létrehozása című pályázaton csaknem 941,5 millió forintot nyert a konzorcium, a programot három év alatt kell megvalósítani.

A projekt célja a hazai kutatói kapacitások kutatói hálózatba történő összekapcsolása a sport- és egészséggazdasági kutatásokban, fiatal kutatók bevonása a kutatási feladatokba, a kutatási eredmények széles körű nemzetközi megismertetése, a hazai sport- és egészséggazdasági kutatások terén nemzetközi kutatási hálózatokhoz való csatlakozás, valamint nemzetközi kutatási programokban való részvétel előkészítése – sorolta Szabó Tünde.

Szakály Zoltán professzor (DE), a program szakmai vezetője kiemelte: a program szakmai alapját az egyéni egészségkép, az erre egyéni és társadalmi szinten ráépülő egészségmagatartás, illetve az ezt kiszolgáló egészséggazdaság adja. Az egészséggazdaság magában foglalja a klasszikus egészségügyi ellátórendszert, az alternatív medicinát, a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök piacát. A szektor másik fő területét az aktív testmozgás, a fitnesz, illetve a herbáriumok és az étrend-kiegészítők fedik le, ezek az egészséget pozitívan befolyásoló piacok. A projekt az utóbbi csoportra fókuszál, hangsúlyosan kezelve az egészséges életmód, a sport és a táplálkozás kapcsolódó területeit – magyarázta.

A projektben a DE gazdaságtudományi kara, népegészségügyi kara, valamint sporttudományi koordinációs intézete, a PTE egészségtudományi kara, valamint a Széchenyi István Egyetem egészség- és sporttudományi kara vesz részt. A kutatások az ország egész területét lefedik – hangzott el a tájékoztatón.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...