hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

 

Saját energiájával szabályozzák a szívet

Olyan kísérleti eszközt mutattak be amerikai kutatók, amely dobogó szívből nyert elegendő energiát ahhoz, hogy működtessen egy pacemakert – írta az MTI.

Az Amerikai Szív Társaság (AHA) tudományos ülésén bemutatott készülék azt sugallja, hogy a jövőben maguk a páciensek szolgáltathatják a szívritmus-szabályozójukhoz szükséges energiát, nem lesz szükség elemre, ezzel együtt pedig kiküszöbölhetők az elem cseréjét célzó beavatkozások.

Az energiát kinyerő eszköz piezoelektromos elven működik: a mozgásból származó elektromosságot használja fel. A megközelítés ígéretes technológiai megoldást kínál a pacemakerek számára, amelyek igen kevés energiát igényelnek működésükhöz - idézte M. Amin Karami kutatásvezetőt, a Michigani Egyetem munkatársát a Science Daily című ismeretterjesztő portál.

Piezoelektromos elven működtethetnének más testbe ültethető eszközöket is, például a defibrillátorokat, amelyeknek szintén kicsi az energiaigényük.

A jelenleg használt pacemakereket öt-hét évenként ki kell cserélni, amikor elemük kimerül. Ez nemcsak költséges, de kényelmetlen is - vélekedett Karami. "A páciensek között számos gyerek van, akik sok-sok évet élnek pacemakerrel. El lehet képzelni, hány operációt kerülhetnek el, ha ezt az új technológiát sikerül bevezetni" - mutatott rá.

Az úgynevezett nonlineáris energianyerő eszközben mágnesek segítségével növelik meg az energiatermelést a lineáris típushoz képest, miközben maga az eszköz kevésbé érzékeny a szívritmus változásaira. A nonlineáris eszköz percenkénti 20 szívdobbanástól egészen 600-ig folyamatosan működik, és látja el energiával a pacemakert. Mint Karami hozzátette, az olyan berendezések, mint a mikrohullámú sütők vagy a mobiltelefonok, nem befolyásolják a nonlineáris eszköz működését.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...