hirdetés
2025. december. 05., péntek - Vilma.
hirdetés

 

Palkovics: Minden eddiginél nagyobb összeget fordítunk K+F+I-re

Magyarország az idén minden eddiginél nagyobb összeget fordít kutatás-fejlesztésre, innovációra a magyar költségvetésből, hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az idén több mint 182 milliárd forintra írnak ki kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatot, ami 25 százalékkal több a tavalyi 145 milliárd forintnál. Kifejtette, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kezelt NKFI-Alapban 3 prioritást jelenítenek meg. A legnagyobb rész továbbra is a nemzeti kutatás területe lesz, emellett létrehoznak egy külön alaprészt az egészségügyi kutatásoknak, illetve egyet a védelmi kutatásokra. Ez utóbbiba nemcsak a hadsereggel kapcsolatos kutatások tartoznak, hanem a vírussal szembeni is.

Palkovics kiemelte, hogy a gazdaság újraindításának eszközei között szerepel a kutatás-fejlesztési tevékenység erősítése, felgyorsítása is. Megjegyezte, a kutatási terület a koronavírus megjelenése után azonnal javaslatokat tett, például a lélegeztetőgépek fejlesztésére, a vírusmatematikára, ezek eredményei már látszanak. A miniszter szólt arról is, hogy a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított összegek nemzetgazdasági és vállalati szinten jóval hatékonyabbak, mint más típusú beruházásoknál. Példaként említette, hogy 1 forint beruházás a kutatás-fejlesztés-innovációba 5 forint megtérülést jelent.

Palkovics László elmondta, az elmúlt két évben külön hangsúlyt fektettek arra, hogy az alapkutatási eredmények megjelenjenek valamilyen formában a hasznosítás területén, például legyen belőle szabadalom, termék, startup vagy spinoff vállalkozás. Hozzátette, ezt a hasznosulást támogatja a kooperatív doktori program, amely alapvetően természettudományi területen segíti a szakembereket. Ez a program rendkívül sikeres, 132 jelentkező volt az első meghirdetéskor, és több mint a felük bekerült a programba, amely jó a hallgatónak, a vállalatnak, ahol dolgozik, és az egyetemnek, ahol kutat.

A miniszter hangsúlyozta, Magyarország - hasonlóan a többi uniós tagállamhoz - olyan korszak előtt áll, amelyben a felsőoktatásra, oktatásra, kutatás-fejlesztésre soha nem látott összegeket fognak fordítani. Európai szinten a Horizont Europe kutatási program 100 milliárd euró összeget jelent, ebből a programból Magyarország lakosságarányosan szeretné elhozni a rájutó részt. Szeretnék, ha a magyar vállalatok, kutatóhelyek, egyetemek a mintegy 100 milliárd euró összeg 2 százalékát megkapnák.

Palkovics László elmondta, hogy kormánydöntés alapján különböző európai uniós alapokból és saját költségvetési forrásokból rekordösszeget fordít az ország a felsőoktatás fejlesztésére, példaként említette, hogy csak az újraindítási alapból ez 1500 milliárd forint feletti összeget jelent.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás-fejlesztési pályázatokon nyertes cégek ötszörös növekedést érhetnek el, hiszen a pályázat révén belső tanulási folyamatban vesznek részt, újfajta gondolkodásmódot alakítanak ki. A tavalyi év egyik eredményének nevezte az elnök, hogy a rendelkezésre álló 145 milliárd forint forrást sikerült a piacba "pumpálni", december 31-éig megérkezett minden szereplőhöz az az összeg, amelyet a magyar állam kutatás-fejlesztésre, innovációra szánt.

Birkner Zoltán kiemelte, hogy az idén egyensúly van a tudás létrehozása és az innovációs ökoszisztéma fejlesztésében, a kutatási és az innovációs alap egymást erősíti. Újdonság lesz, hogy német mintára a kutatási központ erősítésére önállóan is terveznek forrást szánni. Az NKFIH elnöke szólt arról is, hogy a rendszerben már sok pályázó van, számuk az elmúlt három évben ötszörösére nőtt. A jövőben arra fókuszálnak, hogy megerősítsék a prototípustól a piaci termékig területet.

Továbbra is hangsúlyosan támogatják az alapkutatást, az alkalmazott kutatást, a magyar állam 39 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarországon sok kutató legyen, és akarjanak a fiatalok ilyen életpályát is választani. Jelentős energiát fordítanak arra, hogy minden évben el tudják hozni a 90 milliárd forint direkt brüsszeli forrást a a pályázók, ebben az évben is meghirdetik a vállalatoknak a piaci kutatás-fejlesztési-innovációs pályázatot, a kkv-startot, és a gyorsító sáv programot, ismertette Birkner Zoltán.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...