hirdetés
2025. július. 18., péntek - Frigyes.
hirdetés

 

Összefüggést találtak a vírusok és a neurodegeneratív betegségek között

Amerikai kutatók egyértelmű jelét találták annak, hogy akár egy egyszerű influenzavírus is jelentősen növelheti a neurodegeneratív betegségek kialakulásának kockázatát, írja a hvg.hu.

Egy, a Neuron című tudományos lapban megjelent új tanulmány arra utal, hogy az olyan súlyos vírusfertőzések, mint az agyvelőgyulladás és a tüdőgyulladás növelik a neurodegeneratív megbetegedések, például a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.

Az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute on Aging) tudósai mintegy félmillió orvosi feljegyzés átfésülése után jutottak erre a következtetésre, közli a lap, jelezve: először egy 35 ezer fős, hat különböző neurodegeneratív betegségben szenvedő finn ember orvosi feljegyzéseit elemezték, és összehasonlították azokat egy 310 ezer fős kontrollcsoporttal, akiknek nem volt ilyen agyi betegségük. Az elemzés 45 ponton mutatott összefüggést a a vírusexpozíció és a neurodegeneratív betegségek között, amit a brit biobankból származó 100 ezer orvosi feljegyzés elemzésével pontosítottak. Összesen 22 összefüggést találtak a vírusfertőzések és a neurodegeneratív állapotok között a mintegy 450 ezer emberhez tartozó, közel 500 ezer orvosi feljegyzésben – írja a Science Alert nyomán a hvg.hu.

A vírusos agyvelőgyulladással kezelt emberek esetében 31-szer nagyobb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, mint azoknál, akiknek nem volt ilyen problémájuk. Azok, akik influenzavírus okozta tüdőgyulladás miatt kerültek kórházba, nagyobb hajlamot mutattak az Alzheimer-kór, a demencia, a Parkinson-kór, valamint az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) kialakulására. Emellett a bélfertőzések, valamint az övsömört okozó herpeszvírus (varicella-zoster vírus) is szerepet játszott több neurodegeneratív betegség kialakulásában.

Gerd Altmann képe a Pixabay-en
Gerd Altmann képe a Pixabay-en

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...