hirdetés
2025. december. 02., kedd - Melinda, Vivien.
hirdetés

 

Nem növeli a mellrák kockázatát az éjszakázás

Nem növeli a mellrák kockázatát az éjszakai műszak – derítették ki egy nagyszabású, tíz éven át tartó kutatásban a londoni Rákkutató Intézet szakemberei, akik a British Journal of Cancer című folyóiratban mutatták be eredményeiket.

A cirkadián ritmusnak, a szervezet biológiai órájának a zavarát régóta kapcsolatba hozzák számos betegséggel, rendellenességgel. 2017-ben egy Egészségügyi Világszervezet (WHO) kinyilvánította, hogy a többműszakos munka valószínűleg rákot okoz. Az egyik elmélet szerint a mesterséges fényben az éjszaka dolgozóknál kevesebb melatonin hormon termelődik, ami növeli az ösztrogén hormon termelődését. Utóbbi hatással lehet az emlődaganat növekedésére.

A londoni Rákkutató Intézet szakemberei 102 869 nő adatait elemezték. Ez az eddig legátfogóbb tanulmány, amely az esetleges összefüggés feltárásáról készült. A részt vevő nők átlagéletkora a tanulmány kezdetén 45 év volt, és 17,5 százalékuk dolgozott rendszeresen éjszakai műszakban, este 10 és reggel hét óra között a vizsgált tíz évben. A tanulmányozott több mint százezer nő közül 2059-nél fejlődött ki áttétes mellrák. A kutatócsoport megvizsgálta a mellrák előfordulás és nők által hetente ledolgozott éjszakai műszak átlagos száma közötti kapcsolatot.

– Azt találtuk, hogy nincs általános kapcsolat az elmúlt tíz évben éjszakai munkát végző nők és mellrákkockázatuk között – idézte Michael Jonest, az intézet kutatóját a New Scientist című folyóirat. A WHO Nemzetközi Rákkutató Intézete jelezte, hogy még idén felül fogja vizsgálni a bizonyítékokat az éjszakai munka és dagantos betegség közötti kapcsolatról.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...