hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

 

Mint egy csúcsgyógyszer, úgy teljesített a kivi

Norvég kutatók bebizonyították, a kivi hatásos vérnyomáscsökkentő, rendszeres fogyaszta a vérnyomást a normál értékhez közelíti - olvasható a J. Human Hypertension című folyóirat tanulmányában.

Rune Blomhoff és munkatársai évek óta foglalkoznak a kivi hatásainak kutatásával. Korábban bebizonyították, hogy az eredetileg Kínából származó gyümölcs gátolja a véralvadás alapjául szolgáló vérlemezkék összecsapódását.

A kivi szinte minden fontos vitamint tartalmaz, gazdag antioxidáns vegyületekben. Európában a gyümölcs főként akkor terjedt el, amikor a kivi termesztésének vezető országa a II. világháború után Olaszország lett.

A norvég kutatók szív- és érbetegség szempontjából kiemelten veszélyeztetett vizsgálati alanyokat választottak. Igen kövér, erős dohányos férfiakat kértek részvételre. A vizsgálatot 100, emelkedőben lévő vérnyomású vagy már eleve magas vérnyomású férfi fejezte be. Először egy hónapig arra kérték a résztvevőket, hogy ne szedjenek gyógyszereket, antioxidáns készítményeket, és mivel a véralvadás kérdése is érdekelte a vizsgálókat, ne vegyenek be aszpirint. Véletlenszerű elosztás szerint 33 résztvevő naponta három kivit fogyasztott, ugyanannyi vizsgálati alany mindenféle más gyümölcsöt és zöldséget evett ugyanolyan mennyiségben, végül a többiek a megszokott étrendjüket tartották.

A kivicsoportban már a kissé emelkedett vérnyomású résztvevők vérnyomása is csökkent, de a magas vérnyomásúak első értéke, a szisztolés vérnyomás átlag 15 Hgmm-rel ment lejjebb, a második érték, a diasztolés nyomás 13 Hgmm-el lett alacsonyabb. Ez új gyógyszerek bevezetésekor is kiemelkedő hatásnak számít.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...