Mindannyian kerülhetünk középponti helyzetbe

– Jól érzi magát vegyészként az orvosok között?

– Nagyon izgalmas számomra ez a mediátorszerep: a vegyész még érti a fizikusokat és matematikusokat, hiszen a kémiai folyamatok megértéséhez nagyon sok modell és számítás is szükséges. Ugyanakkor érti a biológusokat és az orvosokat is, hiszen a kémiai molekulák az élő szervezetben fejtik ki hatásukat. A matematikusok és orvosok közötti nehéz párbeszédben a vegyész katalizátor lehet. Hálózatkutatóként minimum húsz tudományterület között teremtek kapcsolatokat. A jó orvosok kivételesen sokrétű emberek, pontosan olyan centrális helyzetben vannak a rengeteg kulturális és tudástartalom közepén, mint amilyen középponti helyzetben vagyok én a hálózatos kutatásaimmal a tudományágak viszonylatában.

– E sok tudományág között a közgazdaságtan is szerepel? A napokban az egyik előadásának témája a válság leküzdése volt.

– Arról beszéltem, hogyan változnak meg a válságban a hálózatok, és mit tehetünk az eredeti állapot helyreállásának érdekében. A sejtet vizsgálva azt látjuk, hogy a legkülönbözőbb káros hatások egyformán a sejtet alkotó hálózat csoportjainak szétválásához vezetnek. Az összetevők a korábbinál kevésbé együttműködő, inkább versengő létre térnek át. Ez segíti az ilyenkor megnövekvő zaj és zavar izolációját, akadályozza a károsodások továbbterjedését, támogatja az optimálisabb lokális működést. Azaz a bajban a sejt alkatrészei olyan működésre állnak át, amely kisebb esélyt ad arra, hogy kopjanak, öregedjenek. Igen logikus reakció. Amikor azonban vége a válságnak, a hálózatoknak újjá kell szerveződniük. Ismét ki kell alakítani a csoportok közötti együttműködést. A stresszfehérjék éppen ilyen szerepet töltenek be. A fehérjéken belül az enzimműködésért felelős aktív centrumot kialakító aminosavak is pontosan ugyanilyen hálózati helyzetben katalizálják a folyamatokat a fehérjehálózaton belül. Azaz léteznek kreatív, tehetséges aminosavak, fehérjék, sejtek (ilyenek például az őssejtek), ugyanúgy, ahogyan léteznek ilyen emberek is.

– Valóban ennyire képszerű kapcsolat húzódik a sejtbiológia és a társadalom között?

– Olyannyira, hogy példát is vehetnénk az agyunkról. Az idegsejtek mindegyike lehet kreatív elem. Az idegrendszer működése azonban eltér a többi sejtre jellemzőtől: itt a kapcsolódási mintázatok percről percre változnak, és így abban a központi, kreatív szerepben, amelyben a sejten belül mindig ugyanaz a néhány fehérje található, az agyunkban nagyon-nagyon sok idegsejt vehet részt egyenlő arányban. Az emberi társadalom sajnos nem tanult ebből a biológiai példából. Nem hisszük el, hogy minden ember tehetséges lehet, és nem adjuk meg társainknak azt a központi helyet a hálózatainkban – ha csak öt percre is –, ahol meg tudnák mutatni a saját értékeiket. Ezért a társadalom szétesik, és tagjainak értékei elvesznek. Azzal az egész országra és a határon túli magyarságra kiterjedő tehetséggondozó mozgalommal, amelynek a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programja is része, és amelyet a www.tehetsegpont.hu honlapon lehet megismerni, pontosan ez ellen szeretnénk tenni.

– Ha jól értem, néhány aminosav vagy fehérje együttműködése képes meghatározni egy olyan komplex rendszert, amilyen például az emberi társadalom.

– Épp a napokban fogadta el közlésre a BioEssays című folyóirat azt a cikkünket, amely párhuzamot von az öregedés és az együttműködés között. Az idén kétszáz éve született Charles Darwin korszakalkotó meglátása szerint az élőlények egymással való versengésében választódik ki és marad fenn az a sikeres változat, amelyik a legjobban alkalmazkodott a környezet adott körülményeihez. Darwin korában azonban nem volt még annyira ismert az, hogy az élőlények egymással való versenye az élőlényeket alkotó, rendkívül bonyolult rendszerek belső együttműködése nélkül el sem kezdődhet. Mi mindannyian egy óriási együttműködési piramis tetejeként létezhetünk, ahol a fehérjéinket alkotó aminosavak, a sejteket alkotó molekulák és maguk a sejtek összjátéka csak néhány azon együttműködő szintek közül, amelyek mind-mind szükségesek ahhoz, hogy az evolúciós verseny egy többsejtű élőlény szintjén is elindulhasson. Azaz az evolúció az együttműködés egyre bonyolultabb építményeit alakítja ki.

– Hogyan jön ide az öregedés?

– Minden együttműködés kompromisszumot igényel. A részrendszerek egyike sem képes a saját optimumán működni, mert az együttműködés maga korlátozza azoknak az állapotoknak a számát, amelyeket a részrendszerek felvehetnek. A részrendszerek annak érdekében, hogy együttesen jobb helyzetet érjenek el a környezet erőforrásainak hasznosításáért folyó versenyben, lemondanak arról, hogy egyénileg a legoptimálisabb életet élhessék. Emiatt lassan és fokozatosan elhasználódnak. Ezt a kopást és az ebből fakadó működési rendellenességeket más néven öregedésnek nevezzük. Annak az ára, hogy emberként megszülethettünk, az, hogy lassan belekopunk a bonyolultságunk fenntartásáért hozott kölcsönös kompromisszumokba.

– Lehet javítani az öregedő emberek életminőségén?

– Az alkotó időskor megéléséhez adott tanács nagyon távoli analógiát használ, az angol demokrácia „checks and balances” modelljét. Ahhoz, hogy fenntartsuk a kompromisszumot a sejtjeink között, nem szabad túlerőltetni a minket alkotó bonyolult rendszert, sem lelkünket, sem testünket. Azaz ne koplaljunk, de ne is habzsoljunk. Ne éljünk bezárt, változásmentes, élményszegény életet, de ne terheljük a szervezetünket állandó stresszel sem. Fejleszthetjük a bennünk lakozó komplexitást azzal, hogy mindig valaminek és e valami ellenkezőjének egyszerre próbálunk megfelelni. Ha be tudjuk építeni a saját életünkbe ezeket az egyensúlyokat, akkor várhatjuk el, hogy a szervezetünk olyan kiegyensúlyozottan tartós maradhasson, mint egy sok évszázada fejlődő, stabil demokrácia.

– A koplalást-habzsolást magunk határozhatjuk meg, de mit tehetünk a környezetünkkel?

– A Science január 23-i számában jelent meg egy összefoglaló arról, hogy a baráti kapcsolatok mennyire befolyásolják az emberi egészséget. Nicholas Christakis és James Fowler rámutattak arra, hogy a közeli barátaink nem elhanyagolható mértékben befolyásolják azt, hogy kövérek leszünk-e, dohányzunk-e, avagy boldogok vagyunk-e. A Myspace ismeretségi hálózatra mosolygó arcú fotót feltevő emberek ismerősei érdekes módon szintén mosolygó arcú fotót tettek fel – a szomorú arcúak viszont szomorú arcúakkal voltak körülvéve. Az már korábban ismert volt, nem utolsósorban Kopp Mária professzor asszony és munkatársai hazai vizsgálatai nyomán, hogy a kapcsolati hálónk rendkívül fontos a napi stressz leküzdésében. A barátok léte nemcsak viselkedési mintákat ad arra, hogy mások hogyan birkóznak meg egy-egy nehéz helyzettel, hanem még abban az esetben is segít kialakítani a „képes leszek megoldani ezt” tudatot, ha tényleges segítséget nem is kérünk, csak tudjuk, hogy ha szükségünk lenne erre, akkor megtehetnénk.

– „Szeretem a Jóistent” – nyilatkozta egy interjúban. A természettudós számára mit jelent a hit?

– A tudomány csak az egyik formája az emberi megismerésnek. Az a forma, amelyik a logikus, a bal agyféltekét használja arra, hogy a világ sokszínűségének lényegét megragadva rendkívül leegyszerűsített képet adjon, amely leírható, képletekbe önthető és elmondható. Az erre való felkészülés folyamatát nevezik ma a legtöbb helyen oktatásnak. Ez hiba. Ugyanis az emberi megismerés ezenkívül számos más formával is rendelkezik. A közvetlen tapasztalást, a köznapi megismerést éppúgy nem szabad lebecsülnünk, mint a művészi megismerésnek a jobb agyfélteke holisztikus, teljességre törekvő, képszerű látásmódját mozgósító formáit, avagy a spirituális, a hitbéli megismerésnek az agy egészét megmozgató, a teljességélmény mással nem fokozható szintjére eljuttató módját. Ha így fogjuk fel a tudományt, akkor nyilvánvalóan belátjuk, hogy vannak természetes korlátai, és nem igaz az a kijelentés, hogy ami tudományosan nem vizsgálható vagy igazolható, az nem létezik. A többi megismerési mód, így a hitbéli megismerés természetes módon egészíti ki a tudomány eszközeit, ott folytatva a történetet, ahol az a tudomány számára véget ér.

NÉVJEGY Csermely Péter professzor kutatási területe a stresszfehérjék működésével (www.chaperone.sote.hu) és a hálózatokkal (www.linkgroup.hu) kapcsolatos. Eddig 11 könyve (köztük a Stresszfehérjék és a Rejtett hálózatok ereje) és kétszáz tudományos cikke jelent meg. A cikkek összimpaktfaktora 510, idézettsége 3500 feletti. Több hazai és nemzetközi kitüntetés, így a Pannon Példakép-díj és az EU Descartes-díja birtokosa. A Magyar Biokémiai Egyesület alelnöke és a Cell Stress Society International volt elnöke, Ashoka Fellow (szociális innovátor). 1995-ben indított kezdeményezése több mint tízezer középiskolás diáknak nyújt lehetőséget, hogy bekapcsolódjon a Magyarországon folyó legmagasabb szintű kutatásokba (http://kutdiak.hu).

Kazai Anita, Dr. Varga Zoltán