hirdetés

 

Tudomány

Képes hatástalanítani a H1N1 vírust a réz

Egy, a közelmúltban rendezett, a globalizációval járó egészségügyi problémákat taglaló világkonferencián egy élvonalbeli mikrobiológus bejelentette, hogy kutatási eredményei szerint a réz igen jó hatásfokkal hatástalanítja az A típusú influenza kórokozóit, így a H1N1 vírusokat is.
A projektet az idén a vírusölők témakörének szentelt természettudományi világkonferencián ismertették. A kutatást Bill Keevil professzor, a Southamptoni Egyetem környezet-egészségügyi tanszékének vezetője irányította – adta hírül a Magyar Rézpiaci Központ.

Keevil kutatásai azt bizonyítják, hogy a vörösréz aktívan gátolja az A típusú (H1N1) influenza terjedését, így a sárga- és a vörösréz is fontos szerephez juthat a nyilvános terek gyakran érintett felületeinek anyagaként. Alkalmazásuk – például kilincsek, fogantyúk, vízcsapok esetében – olyan újabb óvintézkedésnek minősül, ami hatékonyan akadályozhatja a fertőzések terjedését.

Keevil tanulmánya egy kísérletsorozatra épül, amelynek során az A típusú influenzavírusok lappangását vizsgálták vörösréz és rozsdamentes acél felületeken. Az eredmények szerint a 24 órás inkubáció után 500 ezer virion (vírusrészecske) továbbra is fertőző maradt a rozsdamentes acélfelületeken, míg a rézfelületeken mindössze egy óra elteltével már a vírusok 75 százaléka elpusztult, hat óra múltán pedig mindössze 500 virionnak sikerült megőriznie aktivitását.

Vagyis megerősítést nyert, hogy a réz képes jó hatásfokkal megsemmisíteni egyes patogén baktériumokat, például az E. colit, a szalmonellát és az MRSA-t, azaz a methicillin- és oxacillin- (penicillinszármazékok) rezisztens Staphylococcus aureust. Utóbbi például az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek közül a legvirulensebb, s gyakran okoz fertőzéseket kórházakban, konyhákon, étkezőhelyeken és közösségekben.

Ennek ismeretében egyre szélesebb körben kell tudatosítani a réz alkalmazásának jelentőségét a megelőzést szolgáló egészségügyi óvintézkedések részeként. Az USA környezetvédelmi hatósága (US Environmental Protection Agency, EPA) például a rézötvözeteket mint antibakteriális anyagokat már törzskönyvezte, hivatalosan is elismerve azok bizonyított közegészségügyi előnyeit.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...