hirdetés

 

Kémiai Nobel-díjas kap Neumann-díjat

Dan Shechtman kémiai Nobel-díjas tudós a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös díját veszi át.

Dan Shechtman kémiai Nobel-díjas tudóssal találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten. Az izraeli professzor, aki 2011-ben a kvázikristályok felfedezésért kapott kémiai Nobel-díjat, azért érkezett Magyarországra, hogy átvegye a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös Neumann-díját.

Palkovics László kiemelte: a találkozón a rendkívül sikeres izraeli vállalkozói struktúráról beszélgettek, amely a világ első számú startup-országává tette a közel-keleti államot.

"Nem nagyon van különbség egy izraeli és egy magyar fiatal mérnök, tudós között. Az oktatás ugyanolyan, az eszközök is ugyanazok. Talán az egyetlen különbség, hogy míg Magyarországon félünk a kudarctól, attól, hogy egy startup vállalkozás csődbe megy, addig Izraelben nem", hangsúlyozta a miniszter, hozzáfűzve: az izraeli professzorral arról beszélgettek, hogyan lehet kiküszöbölni ezt a félelmet, bemutatni, hogy miért jó, ha az ember vállalkozik, a saját ötletéből csinál egy saját céget, és hogy miért nem az az egyetlen lehetőség, ha valaki egy meglévő nagyvállalatnál kezd el dolgozni.

Palkovics László kitért arra is: két éve létezik erős, strukturált kapcsolatrendszer Magyarország és Izrael között az ipai kutatás és innováció területén. Ennek eredménye egy sor együttműködésben nyilvánult meg, például pár hónappal ezelőtt jelent meg egy közös izraeli-magyar kutatási alap.

Dan Shechtman az MTI-nek elmondta: Neumann János a tudomány és matematika kiemelkedő alakja volt, nagyon nagy megtiszteltetés az ő nevét viselő díjat átvenni. Az elismerést az izraeli tudós szombaton, nyilvános ünnepségen veszi át a Műegyetemen.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...