hirdetés

 

Kémiai molekulákból hat év alatt életet teremthetnek

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy kémiai molekulákból kiindulva hat év alatt életet teremtenek a laboratóriumban. Ez a MiniLife projekt, amelynek sikere esetén egy tápoldattal teli tartályban mikroszkopikus golyócskák úszkálnak, növekednek és osztódnak majd.

A földi élet keletkezésének megértése a biokémia és az evolúcióbiológia talán legnagyobb nyitott kérdése. Rengeteg elméletet alkottak már a témában, azonban a válasz mindeddig nem született meg.

Szathmáry Eörs akadémikus, evolúcióbiológus, aki maga is sokat foglalkozott ezzel a problémával, arra jutott, hogy ennél egy még alapvetőbb kérdésre sem tudjuk a választ: egyáltalán hogyan jöhet létre élettelen anyagokból élő? Ugyanis valódi, szerves életet szintén nem volt még képes senki létrehozni földi kutatólaboratóriumban. Szathmáry három kutatótársával, Sijbren Otto és Gonen Ashkenasy vegyészekkel, valamint Andrew Griffiths molekuláris biológussal úgy gondolta, ez a feladat a mai tudásunk birtokában már megoldható lehet. Az Európai Kutatási Tanács pedig osztotta ezt az optimizmust, ugyanis e projektjükkel a kutatók elnyerték a hatéves időtartamra tízmillió eurót jelentő Synergy Grant támogatást.

A munka alapjául egy magyar kémikus, Gánti Tibor több mint fél évszázados, korát jócskán meghaladó elmélete szolgál, mely három, az élethez feltétlenül szükséges összetevőt ír le. Elmélete szerint az élőlényeknek mindenképpen rendelkezniük kell egy anyagcseréért felelős rendszerrel, egy információtároló és -másoló rendszerrel, valamint egy határfelülettel, amely elválasztja az élőlényt a környezetétől.

A három rendszert bonyolult kémiai folyamatok kötik össze egymással, melyek közös jellemzője, hogy segítik önmaguk és egymás működését, szakszóval autokatalitikus folyamatok. A négy kutató azt tűzte ki célul, hogy a támogatás hatéves időtartamának végére létrehoznak egy „élő minimálrendszert”, vagyis olyan kicsiny egységeket (mikroszkóp alatt ezek feltehetően kis gömböcskéknek látszanak majd), melyek képesek a tápoldat molekuláit hasznosítani és újabb példányokat létrehozni saját magukból.

A feladat megoldása azért kerülhetett mostanra kézzelfogható közelségbe, mert mint Szathmáry Eörs elmondta: „Megjelentek a kémiai hálózatokat a komputerben generálni tudó algoritmusok. Képzeljük el, hogy vannak építőköveink, vagyis atomok, továbbá a kémia működését tükröző szabályok. A programnak csak annyit kell mondani, hogy lássuk, mi tud ebből keletkezni egy lépésben! Megnézzük a keletkezett vegyületeket, és megkérjük a programot, hogy nézze meg a következő lépésben lezajló reakciókat. És így, mint a hagyma héjai, épülnek egymásra a reakciótermékek halmazai.” Ezekben a bonyolult, egyelőre csak a számítógép memóriájában létező kémiai rendszerekben pedig figyelhetik a kutatók, hogy megjelennek-e az egyszerű élet felépítéséhez szükséges folyamatok. Ha pedig találnak ilyeneket, a vegyészek feladata, hogy ezt a valóságban, lombikokban és tartályokban is létrehozzák.

Az új élőlények kémiai folyamatai minden valószínűség szerint igencsak eltérőek lesznek a földi élettől, azonban az előállításukig vezető út és az, hogy maguk is képesek lesznek az evolúcióra, rengeteg tanulsággal járhat, és végső soron közelebb hozhat saját eredetünk megértéséhez is.

A teljes cikk, mely részletesebben bemutatja a kutatás hátterét és a benne rejlő lehetőségeket, elolvasható az mta.hu-n a következő címen: https://mta.hu/tudomany_hirei/negymilliard-ev-utan-ujra-megszulethet-az-elet-a-foldon-113777

 

Szathmáry Eörs (Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás)
Szathmáry Eörs (Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás)

(forrás: MTA)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...