hirdetés

 

Karikó Katalin: A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat!

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat, mondta Karikó Katalin azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni. Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismertté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.

Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban.

A képernyőn Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus videókapcsolaton keresztül a Szegedi Tudományegyetem eredményváró eseményén (MTI/Rosta Tibor)
A képernyőn Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus videókapcsolaton keresztül a Szegedi Tudományegyetem eredményváró eseményén (MTI/Rosta Tibor)

Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké. A fizikus professzor – aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot. Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesül Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették. Karikó Katalin olyan kutató, akit példaképül lehet állítani a fiatalok elé hangsúlyozta az akadémikus.

A felvétel Karikó Katalinról Budapesten 2021. május 27-én készült (MTI/Cseke Csilla)
A felvétel Karikó Katalinról Budapesten 2021. május 27-én készült (MTI/Cseke Csilla)

Gratuláló könyvben köszönthetik a szegediek Karikó Katalint

A városháza előcsarnokában gratuláló könyvben köszönthetik keddtől a szegediek Karikó Katalint, akinek Drew Weissmannal megosztva ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

A közlemény szerint a város vezetése minden szegedi polgár nevében gratulál Karikó Katalin biokémikusnak, Szeged díszpolgárának az orvosi-élettani Nobel-díjhoz.

Karikó Katalin a fantasztikus felfedezésével, amely lehetővé tette egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a Covid-19 ellen, százmilliók életét mentette meg a világon. Karikó Katalin felfedezésével méltán érdemelte ki a legrangosabb tudományos kitüntetést, a Nobel-díjat, és tette világhírűvé Szegedet.

Szeged önkormányzata hálája jeléül kedd déltől gratuláló könyvet helyez el a városháza előcsarnokában, amelyet minden szegedi polgár aláírhat. A könyvet Szeged városa eljuttatja majd a Nobel-díjas Karikó Katalinnak.


   

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology