hirdetés

 

Jelentős pluszterhet ró a vesére a nagy mennyiségű fehérje fogyasztása

Ne növeljük drasztikusan tovább a nyugati ember egyébként is proteindús étrendjét fehérjetartalmú táplálékkiegészítőkkel – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem. Ha ugyanis valaki nagy mértékben megemeli a fehérjefogyasztását, akkor a vesét jelentős túlmunkára készteti, amely így károsodhat. Ugyanakkor életünk során vannak olyan időszakok, például csecsemőkorban, a várandósság alatt vagy 65 év felett, amikor fokozottabb fehérjebevitelre van szükség. Ezért a személyre szabott mennyiség meghatározására keressük fel kezelőorvosunkat vagy forduljunk dietetikushoz!

Az emberi szervezet egyensúlyban tartásához – hogy ne fogyjunk és ne is hízzunk, tudjunk dolgozni, elég energiánk legyen – 0,6 gramm/testsúly kilogramm fehérje minimálisan szükséges, mert ha ennél kevesebbet fogyasztunk, akkor a szervezet elkezdi az izmait lebontani. Például egy 70 kg testtömegű embernek minimálisan napi 40-45 gramm fehérjét kell megennie – mondja a semmelweis.hu-nak dr. Tislér András nefrológus. A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika professzora ugyanakkor hozzáteszi, hogy a nemzetközi ajánlás a napi fehérjebevitelre 0,8 gramm/testsúly kg/nap, vagyis az előző, 70 kilós személy példájánál maradva 50-60 gramm.

A nyugati társadalmakban naponta több fehérjét fogyasztunk, mint amennyi szükséges lenne: szokásos értrendünkkel körülbelül 1-1,2 gramm/testsúly kg fehérjét viszünk be részben állati, részben pedig növényi eredetű alapanyagokból. Vagyis, amikor valaki táplálékkiegészítőként is fogyaszt proteinnel dúsított ételeket, fehérjeporokat, akkor az a szükségesnél eleve magasabb mennyiséget még tovább emeli, körülbelül 2 gramm/testsúly kilogrammra – ismereti az egyetemi tanár. Hozzáteszi, hogy egy egészséges ember esetében az enyhén emelkedett fehérjefogyasztásnak alapvetően nincs káros egészségügyi hatása. A fehérjék ugyanis a szervezetbe jutva a bélrendszerben aminosavakra bomlanak, amelyek felszívódnak és építőkövekként használjuk őket arra, hogy a szervezet a saját fehérjéjét felépítse. Ez egy ciklikus folyamat: a fehérjék egy idő után lebomlanak, és az aminosavak bomlástermékeit a vese távolítja el nitrogéntartalmú anyagok, elsősorban az úgynevezett karbamid formájában. Krónikus vesebetegség esetén a vese azonban nem tudja ezeket kiválasztani, ezért a vérben megemelkedik a karbamidszint. Az emelt fehérjebevitel és ezáltal az aminosav felszívódás élettani hatása, hogy a vesék kis szűrőinek munkáját fokozza, még pedig azért, mert a szervezet úgy érzékeli, hogy ha sok fehérjét kapott, akkor több karbamidot kell kiválasztania, ezért még jobban elkezd dolgozni. Tehát az aminosavak a vesékre fokozott kiválasztási terhet rónak – magyarázza a szakember. Vagyis, ha valaki nagyon sok fehérjét fogyaszt, akkor az a vesét fokozott terhelésnek teszi ki, mivel a veseszűrőket olyan munkára kényszeríti, amit egy bizonyos határig bírnak teljesíteni, de egy idő után ez a válaszreakció a vesét kezdi el károsítani – mondja a professzor.

Egy egészséges veseműködésű embernél a napi 120-130 gramm fehérjebevitel várhatóan hosszú távon sem okoz vesekárosodást, de krónikus vesebetegség fennállásakor javasolják a fehérjefogyasztás csökkentését 0,8 gramm/testsúly kg alá – emeli ki a nefrológus. Az atléták, testépítők azonban ennél jóval nagyobb, extrém mennyiségű proteint is bevisznek, részben a fehérjedús étrendjükkel (pl. csirkemell, tojás fogyasztása), illetve elsősorban fehérjeporokkal. Esetükben a napi bevitt fehérjemennyiség akár 3-4 gramm/testsúly kg is lehet, tehát 200-300 gramm fölé is emelkedhet, és minél nagyobb a fehérjebevitel, annál nagyobb teher nehezedik a veseszűrőkre.

„Sokszor előfordul, hogy aki ilyen intenzíven fókuszál a testépítésre, az nemcsak fehérjét használ táplálékkiegészítésként, hanem további szereket, mint például kreatint, vitaminkomplexeket, akár anabolikus szteroidokat, néha vízhajtót is, ezek pedig összeadódva növelik a vesebetegség kialakulásának veszélyét” – hívja fel a figyelmet dr. Tislér András.

Vannak olyan életszakaszok, amikor fokozottabb fehérjebevitelre van szüksége a szervezetünknek, ilyen lehet például a csecsemőkor, a várandósság vagy a 65 év feletti életkor. Csecsemőkorban a fehérjeigény akár 1,4 g/testsúly kg is lehet, de ezt ilyenkor a gyermek az anyatejből vagy az anyatej-helyettesítő élelmiszerekből kapja a megfelelő mennyiségben. Várandósság alatt a fehérjeszükséglet a második trimeszterben körülbelül napi 10 grammal, a harmadikban átlagosan 20 grammal növekszik. 65 éves kor felett az izomtömeg természetes csökkenésének lassítása és a fehérje megváltozott hasznosulása miatt törekedni kell az 1 gramm/testsúly kg-os mennyiségre. Fontos, hogy vegyük figyelembe az egyén eddigi fehérjefogyasztását, hiszen a túlfogyasztás miatt előfordulhat, hogy nem szükséges emelnünk a mennyiséget ezekben az állapotokban sem – hangsúlyozza Dudás-Batu Bernadett. A Semmelweis Egyetem dietetikusa felhívja a figyelmet arra, hogy fehérjekiegészítők fogyasztására abban az esetben lehet szükség, ha élelmiszerekkel nem megoldható az ajánlott mennyiség bevitele. Ezek szedése előtt azonban érdemes dietetikus segítségét kérni a személyre szabott mennyiség és a minőség érdekében. Krónikus betegség vagy várandósság esetén azonban a kezelőorvossal történő egyeztetés is elengedhetetlen.

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 9,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...