hirdetés

 

Tudomány

Ínygyulladás és szívbetegség

A szívgyógyászok és a fogorvosok régóta megfigyelték, hogy a szív- és érbetegségek, illetve a fogínygyulladás tünetei gyakran együtt járnak. A legújabb vizsgálati eredmények szerint a fogorvos által észlelt szájüregi eltérések esetén célszerű a beteg szívét is alaposan megvizsgálni, mert a fogíny idült gyulladása valószínűsíti a koszorúér-betegség fokozott kockázatát is

Az érelmeszesedés folyamata, amely a szív- és érbetegségek hátterében található, lényegében különleges, lassú gyulladás. Ezt a meglepőnek hangzó tudományos adatot már 1856-ban leírta tanulmányában a híres német kórboncnok, Rudolf Virchow, és részletesen megfogalmazta az érfalban észlelt gyulladásos folyamat súlyos következményeit is.

A fogaink gyökerét burkoló ínyszövet egészen más, mint a koszorúerek belső felszínét borító sejtréteg. Nemrég egy kutatócsoport megvizsgálta azokat a baktériumokat, amelyek az idült fogínygyulladás hátterében találhatók, illetve azokat, amelyek a verőerek belsejében, az ott megjelenő zsíros párnácskákból mutathatók ki. A kórokozók hasonlónak bizonyultak.

Ennek a tanulmánynak az eredményeit is idézték azon a konferencián, amelyet júliusban az amerikai Baltimore-ban tartottak. Az amerikai Általános Fogászati Akadémia 57. kongresszusán külön programot szerveztek a szájüregi gyulladások és a szervezetben észlelhető, más kóros események összefüggéseiről.

Marvin J. Slepian, aki a tudományos ülésszak egyik elnöke volt, hangsúlyozta: egyértelmű, hogy a szájüregben a fogorvos észlelte kóros eltérések és a koszorúér-betegség gyakorisága között szoros összefüggés van.

Idézték azt a most közölt vizsgálati adatot is, amely az Annals of Neurology című, ideggyógyászati folyóiratban jelent meg. Thomas Dietrich és Elisabeth Krall munkacsoportja Bostonban és környékén 24 éven át követte 1137, önként jelentkező felnőtt férfi fogászati és általános egészségi állapotát. A fogíny, a foggyökerek betegségei és az agyi érkatasztrófák kialakulása között szoros összefüggést találtak.

InfoRádió

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...