hirdetés
2025. szeptember. 13., szombat - Kornél.
hirdetés

 

Háromszülős baba született Görögországban

Megszületett az első háromszülős baba Görögországban – számolt be róla a BBC hírportálja.

Görög és spanyol orvosok tájékoztatása szerint a kisfiú kedden jött világra 2,9 kilogrammos súllyal, édesanyjával együtt egészségesek. A háromszülős mesterséges megtermékenyítés (IVF) során az apai hímivarsejtek és az anyai petesejtek mellett egy donor petesejtjeit is használták. A módszert olyan esetekre fejlesztették ki, ahol az anya súlyos mitokondriális rendellenességet hordoz, amelyet a magzat örökölne.

A mitokondrium majdnem minden emberi sejtben megtalálható, az energia előállításában és raktározásában játszik szerepet. Ez a szervecske a hibás a mitokondriális betegségeknél. Ha tehát egy donor mitokondriumával helyettesítik a beteg anyait, megelőzhető a magzat betegsége. Feltételezések szerint azonban a mitokondriumnak a fogamzás és a terhesség sikerességében is van szerepe, ám ezt még nem bizonyították.

Egy jordániai családban született először ilyen baba 2016-ban. Egy évvel később egy más típusú eljárással jött világra Kijevben egy újszülött, aki szintén három ember örökítő anyagát hordozza. A görög páciens egy 32 éves nő, aki korábban négy sikertelen IVF-en esett át. Az eljárás segítségével anyává vált, kisfia genetikai állományának egy kicsi része azonban donoranyától származik, mivel a mitokondriumnak saját DNS-e van.

Az athéni Élet Intézete és a spanyol Embryotools központ kutatóinak bejelentése szerint további 24 nő vesz részt a programban, nyolc embriót már beültettek.

A brit parlament 2016 februárjában engedélyezte a háromszülős baba létrehozását lombikeljárásban, a Newcastle-i Egyetem kutatói elsőként kaptak engedélyt Nagy-Britanniában 2017 márciusában, hogy az eljárással embriót hozzanak létre.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...