Sokan szeretnének úgy lefogyni, hogy mások dolgoznak helyettük – ez most valósággá válhat. A „mások” jelen esetben baktériumok.
A bélflóra összetétele fontos szerepet játszik a zsírok felszívódásban. Tavaly brit kutatók kísérleti egerek zsírfelvételét csökkentették úgy, hogy emésztő baktériumaikat emberivel helyettesítették. Japán kutatók erre egy kísérletsorozattal válaszoltak.
Kaduka Jukio és csapata 87 túlsúlyos egyént kért arra, folytassa szokásos életvitelét, csak naponta kétszer igyon száz gramm fermentált (azaz savanyított) tejet. A kísérleti személyek felénél a tej nagyobb mennyiségű probiotikus Lactobacillus gasseri baktériumot tartalmazott.
Tizenkét hét elteltével a kontrollcsoportnál semmi változást nem észleltek, a baktériumfogyasztók azonban átlagosan egy kilóval könnyebbek lettek – írják a kutatók a European Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. A résztvevőknek az egészség szempontjából veszélyes viszcerális zsírtömege 4,6 százalékkal. bőralatti zsírtömegük 3,3 százalékkal csökkent. Csípő- és derékkörfogatuk 1,7, illetve 1,5 cm-rel lett kevesebb. Ahhoz képest, hogy semmit nem tettek ezért, ez jelentős eredmény – vonta le a japán kísérletből a következtetést Matthew Digby, a Melbourne-i Egyetem kutatója a New Scientist című tudományos hírportál szerint.
Említést érdemel, hogy a joghurtkészítő kutatók a „Snow Brand Milk Products” nevű tejtermék-előállító vállalat megbízásából végezték el kísérletüket.
A JAMA Network Open folyóiratban június 21-én jelent meg több kínai egészségügyi központ kutatóinak cikke, amelyben az EARLY klinikai vizsgálat eredményeit közölték.
Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt.
Nyelv: magyar...
A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...
Leírás:
Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak.
Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...