hirdetés

 

MTA: nem kérnek a Professzorok Batthyány Körének javaslatából

Erdélyi intézmények is aggódnak az Akadémiáért

A konzervatív tudóskör megoldási javaslatai nem tetszenek az MTA dolgozóinak, mert azok továbbra is szétválasztanák az MTA-t és a kutatóintézeteket, írta a hvg.hu. Erdélyi intézmények is szolidárisak.

Az MTA dolgozóinak nem tetszik a konzervatív Professzorok Batthyány Körének (PBK) megoldási javaslata a kormány és az akadémia közötti finanszírozási ellentét feloldására, áll az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) közleményében.

A kutatómunka feltételeinek reformjára nyitott az MTA vezetése és dolgozói, de ez csak az akadémiával együtt kialakított tervek alapján mehet végbe. Az ADF továbbra is garanciákat követel az alapellátás biztosítására, a dolgozók egzisztenciális biztonságának fenntartására.

Az MTA-t érintő kormányzati intézkedések ellen kedden 13 órakor élőlánccal terveznek tiltakozni a szimpatizánsok és az MTA dolgozói.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége és a szintén kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói közleményben adtak hangot aggodalmuknak hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanság miatt, írja az MTI. Az egyetem honlapján közölt, a BBTE vezetősége által jegyzett közlemény arra világít rá, hogy a tanintézet számára kiemelt fontosságú az együttműködés az MTA-val és kutatóintézeteivel. A BBTE számos oktatója szerzett és szerez tudományos fokozatot, az akadémia munkatársai közül többen járultak és járulnak hozzá társult oktatóként a kolozsvári egyetem fejlődéséhez.

"Mindezek értelmében aggódva figyeljük az MTA és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanságot. (...) Reméljük, hogy az MTA és kutatóintézeti hálózatának helyzete az MTA számára megnyugtató módon rendeződik, ami lehetővé teszi további gyümölcsöző együttműködésünket ezzel a mind hazai, mind nemzetközi téren nagy elismertségnek örvendő intézménnyel", fogalmazott a BBTE vezetősége.

A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai szolidaritási nyilatkozatot juttattak el hétfőn az MTI-hez. Ebben szintén arra a szoros szakmai kapcsolatra hivatkoztak, amely a kolozsvári intézmény és az MTA kutatóintézetei, valamint szakemberei között kialakult. "Aggodalommal figyeljük az MTA kutatóintézeti hálózatának átalakítási folyamatát, amelyet szakmailag indokolatlannak és az MTA kutatóival szemben méltánytalannak tartunk. Mi, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai, szolidaritásunkat fejezzük ki magyarországi kollégáinkkal, és támogatjuk az Akadémiai Dolgozók Fórumának tiltakozó akcióját", áll a kisebbségkutató munkatársai által jegyzett nyilatkozatban.

(forrás: hvg.hu, MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...