Épül a robothernyó
A robotok építésében egyre gyakrabban választanak mintát az élővilágból. A biológia és a robotika eredményeinek összekapcsolásával születtek meg a robot szalamanderek, kígyók, rákok, csótányok, halak és gekkók. Robotkarok fejlesztésénél elefántagyar és polipkarok szolgáltak mintául. A természet utánzása csak az első lépés a robotok építésénél, de ez sem könnyű feladat. A szakemberek a természet megoldásait kissé zűrösnek tartják, mert az evolúció során az új megoldások mindig egy korábbira alapultak. A robotok építésénél nem kell az előzményeket figyelembe venni, ezért a kutatók a természetben kialakultnál egyszerűbb, elegánsabb megoldásokat is találhatnak.
A hagyományos robotok merev szerkezetek, „ízületeik” is merevek, így mozgásuk nehézkes, a bonyolult műveletek tervezése pedig nagyon összetett feladat. A Tufts Egyetem kutatói az izmokkal kezdtek foglalkozni. Egy hernyó egyetlen szelvényében körülbelül 70 izom van, az egyes izmokat többnyire egyetlen idegszál irányítja. A kutatók ezért arra számítottak, hogy a hernyó csodálatosan rugalmas mozgása viszonylag egyszerű szabályokra vezethető vissza.
Hernyórobotjuk építésénél üres csövekből indulnak ki, ebbe kerülnek az „izmok”, azaz a drótból készült rugók, melyek anyaga emlékező fém. Ha a rugót elektromos árammal felmelegítik, akkor az korábbi alakjára visszaemlékezve összehúzódik. Az áram kikapcsolása után a rugalmas „bőr” kinyújtja a rugót – ez a nyugalmi állapot.
A robothernyó bőre szilikongumi, összetételétől függően puhább vagy keményebb. Később kipróbálják majd azt a pókselyemből készült anyagot is, amelyet az egyetem egy másik tanszékén fejlesztettek ki.
A robothernyó már képes hullámszerű mozgásra, az élő hernyókhoz hasonló módon képes a lábait felemelni, mozgatni. Az igazi hernyók mindenféle mozgásának leutánzásához azonban még meg kell alkotni a számítógépes vezérlést, ami nem egyszerű feladat.
A kutatók reményei szerint sorozatban gyártható hernyórobotjaik olcsók lesznek, darabonként egy dollárba sem kerülnek majd. Első bevetésüket talán aknamezők felderítésére használják. Minden robotnak egyszerű saját áramforrása és egy aknákra reagáló érzékelője lesz. A nagy tömegben kiszórt robotok véletlenszerűen indulnak majd útnak az aknamezőn, aknára bukkanva pedig megállnak. Mivel nincs szükség gyors mozgásra, lassan, kitartóan kereshetik az aknákat. De más veszélyes vagy nehezen megközelíthető helyeken is szerepet kaphatnak a hernyórobotok, így például atomreaktorokban vagy űrjárművekben. Többféle érzékelő építhető testükbe, és ettől függően sokféle feladatot képesek elvégezni. Egyszer talán az emberi testben is útra indítják őket az orvosok.
Wei-Min Shen a Kaliforniai Egyetemen a robotok egymás közti kommunikációját a hormonokat leutánozva szeretné megoldani – ezt a szerepet a rendszerben keringő jelek töltenék be. Legutóbb a The New York Times idézte Shen példáját az ember és a robot eltérő lehetőségeinek érzékeltetésére, egészen pontosan arra, hogy az embernek fel kell állnia, ha a táblára akar írni. Shen robottal ezt így oldaná meg: „Ha át tudom konfigurálni magam, akkor leveszem a bal kezemet, hozzákötöm a jobb kezemhez és így írni tudok anélkül, hogy felállnék vagy elhagynám a székemet”.
Dr. Jéki László
