hirdetés

 

Elkészült a kacsacsőrű emlős géntérképe

A világ egyik legkülönösebb gerincese, a szőrös, tojásrakó, főként vízi életmódot folytató kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) most elkészített géntérképe - akárcsak külseje - részben a madarakkal, részben a hüllőkkel, részben az emlősökkel mutat rokonságot.

A több mint száz tudósból álló nemzetközi kutatócsoport csütörtökön a Nature című folyóiratban jelentette be, hogy elkészült a furcsa állat géntérképe, amely olyan komplexitást mutat, hogy segítséget nyújthat az emberi evolúció megismeréséhez is, különösen az immunrendszer, az idegrendszer és a szaporítószervek fejlődésének kérdéseiben.
"Valószínűleg ezt a géntérképet várta leghevesebben a tudományos világ, mióta a csimpánzé elkészült, mivel a kacsacsőrűek olyan furcsák" - magyarázta a munka jelentőségét Jenny Graves, az Ausztrál Nemzeti Egyetem összehasonlító genetikai csoportjának vezetője.
"Magunkat a kacsacsőrű emlőssel összehasonlítva megtalálhatjuk közös ősünket, amely egyike lehetett a legkorábbi emlősöknek, így pedig eljuthatunk ahhoz, hogy mi tett minket emlőssé" - tette hozzá.
A kacsacsőrű az emlősök családfájának legkorábbi ága, körülbelül 166 millió éve jelent meg. Olyan őstől származik, amely mind a hüllők, mind az emlősök egyes jellegzetességeit magán viselte.
Felfedezésekor az angol tudósok azt hitték, valamiféle ausztrál viccről van szó, és valaki egyszerűen applikálta egy kacsa csőrét és lábait egy vidraszerű állatra. Amikor pedig végül megérkezett a British Museumba az első példány 1798-ban, akkor egy zoológus késsel esett neki az állatnak, mivel azt hitte, hogy a preparátor állította össze a furcsa lényt. Az ausztrál bennszülöttek szerint egy hűtlen kacsalány és egy mitikus vízipatkány szerelmének gyümölcse.
Végül a biológusok az emlősökhöz sorolták, mivel tejet termel - amelyet a kölykök lenyalogatnak anyjuk hasi bőréről, mivel emlőbimbója nincs -, és mert prém borítja. Ugyanakkor a hüllőkéhez hasonló tojásokkal szaporodik és a hímek mérges tüskét viselnek hátsó lábaikon, mint a hidegvérűek.
A Nature tanulmánya egy Glennie nevű nőstény genomját elemzi. A kacsacsőrű emlős nagyjából 18 ezer 500 génnel rendelkezik - hasonlóan a többi gerinceshez. A kutatók tapasztalatai szerint a gének egyaránt biztosítják a tejtermelés képességét és a tojásrakást, valamint felelősek a méreg termeléséért is. Ezek ősi, hüllőktől származó méregtermelő génekből alakultak ki.
"Egymás mellett láthatók a hüllőszerű, a madárszerű és az emlősszerű gének. Igazán izgalmas képet mutat" - mondta a csoport vezetője, Rick Wilson, a Washingtoni Egyetem Genomközpontjának igazgatója.
A csukott szemmel, orrlyukkal és füllel úszó, a víz alatt csak a zsákmányállat által keltett elektromos mezőt érzékelve tájékozódó kacsacsőrűnek vannak olyan génjei, amelyek lehetővé teszik, hogy az állatok a víz alatt is érzékeljék a szagokat. Ez a gén hasonlít a kutyák és rágcsálók génjéhez, amelyek a szaglásukat az élelemszerzésben használják.
A kutatók az ember, az egér, a kutya, az oposszum, a csirke és a kacsacsőrű emlős génjeit összehasonlítva azt tapasztalták, hogy az állat 82 százalékban osztozik ezek génállományával.
"Egykor élt közös őseink biológiájára enged következtetni minket e sajátságos lények genetikája, különösen az immunrendszer és az ősi ideghálózatok működéséről. Ha meg akarjuk érteni, hogy az ember miért tud vagy nem tud ellenállni bizonyos kórokozóknak, akkor ismernünk kell az olyan kezdetlegesebb biológiai rendszereket, mint a madaraké, hüllőké és a kloákásoké" - tette hozzá Wilson.
Csoport tanulmánya szerint a kacsacsőrűek ivari kromoszómái - összesen tíz, a madarakéhoz hasonló kromoszóma: öt anyai és öt apai - segíthetnek az emlősök nemi meghatározottságának és az ember terméketlenségének felfedésében.
A Stanford Egyetem orvosi fakultásának munkatársai jelezték, hogy a kacsacsőrű emlős - amelynek heréi az emlősöktől eltérően a testüregben találhatók - genetikájának tanulmányozásával érthetővé válhat az emberi rejtettheréjűség.

MTI / AP / Reuters

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...