hirdetés

Elejét veheti a nyomasztó emlékeknek egy gyógyszer

A szervezet stresszválaszáért felelős egyik hormon blokkolása megváltoztathatja, ahogyan az emberek később felidézik negatív emlékeiket - állapították meg kanadai kutatók.

A metyrapon elnevezésű hatóanyag egy szteroid hormon, a kortizon szintézisét blokkolja. Az még nem teljesen tisztázott, hogy pontosan miként hat a szer, ám lehetséges alkalmazásai között van például a poszttraumás stressz szindrómával (PTSD) élő emberek kezelése.

A kortizon szerepet játszik az emlékek elraktározásában és felidézésében is, ezért a kutatók arra kerestek választ, vajon vérbeli szintjének megváltoztatása módosítja-e azt, ahogyan a múlt eseményeit felidézik az emberek.

Mint Marie-France Marin kutatásvezető, a Montreali Egyetem munkatársa elmondta, a hormon túl magas és túl alacsony szintje is rosszat tesz a memóriának. Vizsgálataikban 33 önkéntes férfi segítségével azt nézték meg, mi történik, ha metyrapon segítségével csökkentik a kortizon termelődését, így a hormon alacsony szintjét idézik elő a vérben.

Az önkénteseknek egy megjegyzésekkel kísért képsort mutattak, amelyben semleges és negatív képek is voltak. A vetítés egy történetet mesélt el, amelyben egy kislány elmegy a nagyszüleihez, akikkel a kertben madárházat épít, ám eközben súlyosan megsérül, és kórházba kerül. A sztori végén a képeken az látszik, hogy a kislány jól van.

A történet megtekintése után három nappal a fiatal férfiak egyik csoportja - véletlenszerűen, kettős vakpróbával - egyszeri 750 milligrammos adagot kapott a metyraponból, másik csoportja ennek dupláját, a harmadik pedig placebót. Ezt követően arra kérték őket, hogy idézzenek fel annyi információt a látottakból, amennyit csak tudnak. Négy nap elteltével újra behívták az önkénteseket, és ismét kikérdezték őket emlékeikről, immár szer beadása nélkül.

Sem az első, sem a második alkalommal nem volt különbség abban, ahogyan a látottakat felidézték a placebót vagy egy adag szert kapott férfiak. Azok azonban, akik dupla dózist kaptak, mindkét esetben jellemzően kevesebb negatív érzelmi töltetű komponensét tudták a történetnek felidézni. A semleges információkra nagyjából egyformán emlékeztek mind a három csoport tagjai.

A kutatók úgy vélik, hogy a nagy dózisú szert kapott önkéntesek akkor, amikor először felidézték a történetet, másként, kevesebb érzelmi töltettel mentették el újra emlékeik között. "Ami igazán meglepő volt számunkra, hogy az agyban már tárolt emlékeket hosszú távra voltunk képesek módosítani" - tette hozzá Marin.

Azt azonban nem tudják a kutatók, hogy miért csak a negatív érzelmi töltetű emlékeket befolyásolta a szer, a semleges emlékek felidézésére miért nem hatott. A szakemberek reménye szerint a szert a későbbiekben alkalmazhatják olyan embereknél, akik súlyos stresszhatáson estek át, és azt nem tudták feldolgozni.

A tanulmány a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című szakfolyóiratban jelent meg.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...