hirdetés

 

Egyértelmű összefüggés a rák és a feldolgozott sertéshúsok fogyasztása között

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a nitritek évente 32 000 bélrákos megbetegedést okoznak, írja az NLC.hu.

Egy vezető tudós arra sürgette a brit minisztereket, hogy tiltsák be a nitritek használatát az élelmiszerekben, miután egy kutatás rávilágított a rák kialakulásának egyértelmű kockázatára, ha túl gyakran eszünk feldolgozott húst, például szalonnát és sonkát – írja a Guardian  nyomán az NLC. A belfasti Queen’s University tudósai azt találták, hogy a feldolgozott hússal táplált egereknél 75%-kal több rákos daganat alakult ki, mint a nitritmentes sertéshússal etetett egereknél.

Azt is megállapították, hogy a nitrittel szárított sertéshússal etetett egereknél 82%-kal több daganat fejlődött ki a bélben, mint a kontrollcsoportnál. A kutatást végző Chris Elliot felszólította a brit kormányt, hogy a tanulmány fényében változtassa meg álláspontját a feldolgozott húsban található nitritekkel kapcsolatban.

A tanulmány megállapította, hogy a hasonló mennyiségű nitritmentes sertéshússal etetett egereknél nem nőtt a daganatok száma, ami tovább bizonyítja, hogy a vegyszerek fogyasztása jelentős hatással volt a rák kockázatára. Dr. Brian Green a Nature folyóiratban megjelent jelentés egyik szerzője a következőket mondta: A vizsgálatunk eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy nem minden feldolgozott hús hordoz ugyanolyan kockázatot a rák kialakulására, és hogy a nitrittartalmú feldolgozott húsok fogyasztása súlyosbítja a rákos daganatok kialakulását.”

A Nagy-Britanniában értékesített szalonna körülbelül 90%-a nitriteket tartalmaz, amit korábbi kutatások összefüggésbe hoztak a bél-, mell- és prosztatarák kialakulásával. A vegyszert más húskészítményekben, például frankfurti kolbászban is használják. A kutatók azt sugallták, hogy eredményeik azt mutatják, kisebb mennyiség fogyasztása is növelheti a rák kockázatát.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság a közelmúltban közzétett egy frissített véleménytervezetet, amely szerint az élelmiszerekben található nitritek javasolt szintje egészségügyi aggályokat vet fel.

(forrás: Nők Lapja Café)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...