Egy 194 éves teknős rejtheti az örök fiatalság titkát
Egy új genetikai kutatás szerint a világ legidősebb szárazföldi állataként számon tartott Jonathan, az aldabrai óriásteknős olyan génváltozatokkal rendelkezik, amelyek segíthetik a sejtkárosodás mérséklését és az öregedési folyamatok lassítását, írja az Index.
A feltételezések szerint a 194 éves Jonathan élete nagy részét a dél-atlanti Szent Ilona szigetén töltötte, ahová az 1800-as években került. Pontos születési dátuma nem ismert: a kutatók egy 1882-es fénykép alapján becsülték meg a korát, amelyen az állat már kifejlett példányként látható. Az óriásteknősök a leghosszabb életű szárazföldi állatok közé tartoznak, Jonathan azonban még közöttük is rendkívüli példának számít – közölte a CNN nyomán a lap.
A Science Advances folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók Jonathan teljes genetikai állományát, valamint epigenomját vizsgálták. Az elemzés során 287 olyan génváltozatot azonosítottak, amelyek összefüggésben állhatnak a sejtek idővel bekövetkező károsodás elleni védelmével.
Justin Gerlach, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője szerint a hosszú élet egyik lehetséges magyarázata az óriásteknősök lassú anyagcseréje. Ha a sejtekben zajló folyamatok lassabbak, kevesebb olyan kémiai reakció mehet végbe, amely károsíthatja a sejteket és a DNS-t. Jonathan génjei emellett a DNS javításában és a gyulladás mérséklésében is szerepet játszhatnak.
A kutatók arra jutottak, hogy az állat még idős korában is képes lehet megfelelően szabályozni génjei működését. Ez azért figyelemre méltó, mert sok más élőlénynél – köztük az embereknél – az életkor előrehaladtával romolhatnak azok a sejtes szabályozási folyamatok, amelyek hozzájárulnak az egészséges működés fenntartásához. Gerlach szerint Jonathan szervezete a korához képest meglepően jó állapotban lehet, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ez egyedi sajátosság, vagy az aldabrai óriásteknősökre általában is jellemző.























