hirdetés

 

Az öngyilkossággal kapcsolatos 22 gént azonosítottak

Megállapították, hogy az öngyilkossági hajlam részben örökölhető és a környezeti hatásoktól függetlenül jelentkezik egy-egy család generációiban.

Minden 11. percben megöli magát egy amerikai, ez naponta 132, évente több mint 48 ezer élet, írta a medicalxpress.com. Az egyik tényező a családi előtörténet, talán a leghíresebb példa Ernest Hemingway és rokonai. Az író 1961-ben lett öngyilkos, de ugyanígy ért véget az élete apjának, nővérének, fivérének és egy unokahúgának, három nemzedék alatt öten lettek öngyilkosok. Rajtuk kívül világszerte családok ezreiben ismétlődik a tragédia, ezért a tudósok fontosnak érezték a háttérben lévő genetikai okok felderítését.

Az American Journal of Psychiatry című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt a Utah-i Egyetem mentális egészség kutatóintézetének munkatársai készítették. Több mint 20 olyan gént azonosítottak, amely szerepet játszhat az öngyilkosságban. A kutatás, amely az egyik első átfogó genomelemzés volt a témában, genetikai kapcsolatot talált az öngyilkossággal kapcsolatba hozott betegségekkel és viselkedésekkel, többek között a bipoláris zavarral, a skizofréniával és az autizmussal.

Megállapították, hogy az öngyilkossági hajlam részben örökölhető és a környezeti hatásoktól függetlenül jelentkezik egy-egy család generációiban.

Noha a stressz, a magány, a pénzügyi gondok, a gyerekkori traumák és más környezeti hatások szerepet játszhatnak az öngyilkosságban, a tudósok régóta sejtik, hogy más tényezők is fontosak lehetnek.

"Amikor elmondom az embereknek, hogy az öngyilkosság kockázatának 45-55 százalékban genetikai oka van, nagyon meglepődnek. Azt mondják, dehogy, mert az állásuk elvesztése, a reménytelenség vagy a szakítás miatt végeznek magukkal az emberek. Nos, ha a szakítás lenne az öngyilkosság oka, már nem élnénk", magyarázta Douglas Gray, a tanulmány társszerzője, gyermekpszichiáter, az öngyilkosságmegelőzés szakértője.

Korábban a kutatócsoport 43 magas kockázatú család vizsgálatával négy génvariánst azonosított, amely növelheti az öngyilkosság esélyét. A kutatás az emberi genom egyes specifikus szakaszaira összpontosított.

Anna R. Docherty pszichiáter, genetikus és kollégái 3413 öngyilkosság miatt elhunyt mintái alapján DNS-változatok millióit elemezték az új kutatásban. Az elhunytak egy részének voltak a családjában öngyilkosok, másoknak nem. Ez volt az eddigi legnagyobb genetikai minta, amelyet a témában elemeztek. A mintákat összevetették több mint 14 ezer Utah államon kívüli ember DNS-ével, akik nem öngyilkosság miatt haltak meg. Megvizsgálták az elhunytak hajdani mentális betegségeit is.

A több millió genetikai változat tanulmányozásával (genome-wide association study, GWAS) 22 gént találtak, amely szerepet játszhat az öngyilkosság fokozott kockázatában. Megállapították azt is, hogy az öngyilkosok esetében jelentősen fokozottabb volt az impulzivitás, a skizofrénia és a súlyos depresszió kockázata.

Hozzátették, hogy az öngyilkosság hátterében általában események láncolata áll. "Kezeletlen mentális betegség, szerhasználat, a mindennapok stressze, elérhető lőfegyver, valamint egy végső szikra, például egy szakítás együtt vezethetnek a tragédiához", mutatott rá Grey.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...