hirdetés

 

Az élősködők elleni harcért adták idén az orvosi Nobel-díjat

A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.

Az illetékes bizottság indoklása szerint William C. Campbell és Omura Szatosi a fonálféreg-fertőzések, Juju Tu pedig a malária elleni újfajta kezelés kidolgozásáért érdemelte ki az elismerést.

A Campbell és Omura által felfedezett hatóanyag segítségével radikálisan sikerült visszaszorítani olyan betegség előfordulását, mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis, de az Avermectin az élősködők által okozott egyéb betegségek ellen is hatékonynak bizonyult. A két tudós által vizsgált paraziták a népesség harmadának szervezetében megtalálhatók, és különösen gyakoriak Fekete-Afrikában, Dél-Ázsiában, valamint Közép- és Dél-Amerikában. A folyami vakság a szaruhártya gyulladásos megbetegedése, amely végül a látás elvesztéséhez vezethet. A limfatikus filariázis több mint százmillió embert sújt és tünetei között van a nyirokcsomók fájdalmas, gyulladásos duzzanata. Súlyosabb esetben elefantiázis, vagyis a láb, a kar vagy a herezacskó nagyfokú duzzanata alakul ki.

Kutatásai során Omura Szatosi mikrobiológus a talajban élő Streptomyces baktériumokkal végzett kutatásokat és izolált, majd tenyésztett ki olyan törzseket, amelyeket hasznosnak vélt a kórokozók elleni küzdelemben. Ezek egyike lett a Streptomyces avermitilis, az Avermectin forrása: ezt a törzset tovább vizsgálva fedezte fel ugyanis William C. Campbell a Streptomyces avermitilis hatékonyságát. Az Egyesült Államokban dolgozó tudós állatoknál kimutatta, hogy a baktérium legyőzi a parazitákat.

Az Avermectin kémiai módosítás után még hatékonyabb lett, és átnevezték Ivermectinre. Később ezt a gyógyszert vizsgálták embereknél az élősködők okozta betegségek elleni harcban. Omura és Campbell felfedezései együttesen a gyógyszerek egy olyan új generációjának megalkotásához vezettek, amelyek rendkívüli hatékonysággal győzik le a paraziták okozta betegségeket.

A kínai Juju Tu a hagyományos gyógynövénykezeléshez fordult, hogy új terápiákat keressen a malária gyógyítására. A maláriafertőzött állatok kezelésére használt gyógynövények hatalmas tárházából az artemisia annua növény bizonyult ígéretesnek, ám az eredmények nem bizonyultak konzekvensnek, ezért Tu a ősi kínai szakirodalmat tanulmányozva egy általa kifejlesztett tisztítási folyamat segítségével sikeresen vonta ki az Artemisa annua aktív összetevőjét.  Tu volt az első tudós, aki kimutatta, hogy ez az összetevő, amely később Artemisinin nevet kapta, igen hatékony a malária parazita ellen mind a megfertőzött állatokban, mind az emberekben. Az artemisinin a malária elleni hatóanyagok egy új osztályát képviseli, amely gyorsan öli meg a maláriaparazitákat kifejlődésük korai szakaszában, ez magyarázza példátlan erejét a súlyos malária fertőzések kezelésében.

A malária évente mintegy 200 millió embert fertőz meg. Az Artemisinint a világ minden malária sújtotta vidékén használják. Ha kombinált gyógykezelésben alkalmazzák, több mint 20 százalékkal csökkenti általánosan a betegség miatti elhalálozást és több mint 30 százalékkal gyermekek esetében. Ez egyedül Afrikában több mint százezer élet megmentését jelenti.

Az Avermectin és az Artemisinin forradalmasította az élősködők okozta betegségekben szenvedők gyógykezelését. Campbell, Omura és Tu átalakította ezen betegségek gyógyítását. Felfedezéseik globális hatása és jótéteménye az egész emberiség számára felbecsülhetetlen.

Az írországi Rameltonban 1930-ban született William C. Campbell a dublini Trinity College-ban diplomázott 1952-ben. Az amerikai Wisconsin Egyetemen folytatta PhD-tanulmányait. 1957-1990 között a Gyógyászati Kutatások Merck Intézetének kutatója, 1984-1990 között szenior kutatója és fejlesztési, vizsgálati igazgatója volt. Jelenleg a New Jersey-i Drew Egyetem emeritus kutatója.

Omura Szatosi 1935-ben született Jamanasi prefektúrában. 1968-ban szerezte diplomáját a Tokiói Egyetemen gyógyszertudományokból és 1970-ben kémiából PhD-zett. 1965 és 1971 között a japán Kitaszato Intézet kutatója, 1975 és 2007 között professzora volt. 2007-tól az egyetem emeritus professzora.

Juju Tu 1930-ban született Kínában. A Pekingi Orvosi Egyetemen szerzett gyógyszerész diplomát 1955-ben. Különböző tudományos fokozatokban 1965-től a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó akadémia munkatársa.

A kitüntetettek 8 millió svéd koronával (266,3 millió forintos összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...