Állami tulajdonba kerül a Krausz Ferenc vezette kutatóintézet
Állami tulajdonba kerül a Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítványhoz tartozó Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Kft. (CMF), miközben a cég 2024 óta már 45,17 milliárd forint állami finanszírozást kapott, írja a Telex a Tudományos és Technológiai Minisztérium tájékoztatására hivatkozva.
Az Élvonal megszűnésével a kutatási és tehetséggondozási közfeladatokat is az állam veszi át.
A CMF működési formája egyelőre nem változik, az alapító esetleges későbbi döntéséig nonprofit társaság marad. A minisztérium közlése szerint a kekvák megszüntetésével az alapítvány vagyona – a cégtulajdont is beleértve – visszaszáll az államra. A minisztérium még nem tudta megmondani, melyik szervezet gyakorolja majd a CMF tulajdonosi jogait, erre több forgatókönyv is van. A jövőbeni finanszírozás forrásáról azt közölték, hogy ez alapvetően összkormányzati kompetencia, amelyben a Tudományos és Technológiai Minisztériumnak kezdeményező szerepe lesz.
A kutatóközpont 2024 júniusában kötött közfeladat-finanszírozási szerződés alapján 2024-re 3,2 milliárd, 2025-re 18,49 milliárd, 2026-ra pedig 26,95 milliárd forint állami finanszírozást ítéltek meg, vagyis összesen 48,64 milliárdot. Az első két év támogatását teljes egészében kifizették, az idei közel 27 milliárdos keret több mint 80 százalékát pedig már az első negyedévben, a választás előtt átutalták. Eddig 1,737 milliárd forint maradt kifizetetlen.
A nonprofit társaság ultrarövid impulzusú lézertechnológiával vizsgálja a vérplazma molekuláris összetételének változásait. A célja, hogy az infravörös molekulárisujjlenyomat-vizsgálat a következő generációs molekuláris diagnosztika egyik alapkövévé váljon, és reményei szerint például a rák korai diagnosztizálásához járuljon hozzá.
Az Élvonal Alapítvánnyal a korábbi kormány 2026 februárjában hatéves finanszírozási szerződést kötött 261,7 milliárd forintról. Egy hosszabb távú keretmegállapodás legalább 25 évre biztosította az alapítvány finanszírozását, amelynek értéke a Telex számítása szerint már ezermilliárd forintos nagyságrendet jelentett. A Tudományos és Technológiai Minisztérium május közepén bejelentette, hogy felbontja az Élvonallal a korábbi szerződését, és 22 milliárd forint támogatást visszautaltatott Krausz Ferenccel.























